Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Októberben rendezik meg az Ultrabalatont

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • SPORT • 2020. március 27. 16:15
Októberben rendezik meg az Ultrabalatont
A módosítás csak az időpontot érinti, így a versenyközpont változatlanul Balatonfüred lesz, a táv pedig 220 kilométer

Májusról októberre halasztották Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, melyet 14. alkalommal rendeznek meg idén.

A szervezők tájékoztatása szerint a módosítás csak az időpontot érinti, így a versenyközpont változatlanul Balatonfüred lesz, a táv pedig 220 kilométer. A központ október elsején nyitja meg kapuit, másnap pedig az egyéni és a 2–3 fős csapatok megkezdik versenyüket.

A nagyobb létszámú csapatokat október másodikán hagyományos tésztapartival és sportszakmai expóval várják, számukra a rajt október 3-án 4.00-kor lesz.

– Az októberi időpont egyik előnye, hogy a csapatoknak több ideje lesz felkészülnie a versenyre. A visszajelzések alapján a csapatok többsége számára megnyugtató távolságba került a jelenlegi egészségügyi vészhelyzettől a verseny és üdvözli, hogy 2020-ban nem marad el az NN Ultrabalaton – mondta Zelcsényi Miklós versenyigazgató a közlemény szerint.

A Balatont megkerülő, 2007-ben életre hívott viadal első felvonásán 200-an vettek részt, az esemény népszerűsége pedig évről évre nőtt, és tavaly az indulók száma már meghaladta a 13 ezret. Az érdeklődés mértékét jól mutatja, hogy az idei versenyre a tavaly ősszel megnyitott nevezési időszakban mindössze 6 perc alatt beteltek a helyek, és a nevezések megnyitását követő egy óra múlva több mint 500 csapat jelentkezett a várólistára.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)