Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai csapat is versenyben van a 2020-as Richter Anna-díjért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2020. február 14. 13:00
Gyulai csapat is versenyben van a 2020-as Richter Anna-díjért
H. Nagy Katalin és csapata 7D-s mozival mutatná be, mit kell tudni a gyermekdiabéteszről

Gyulai pályázók nyerhetik a 2020-as Richter Anna-díjat. A Békés Megyei Központi Kórház Gyermekdiabétesz-centrumának vezető főorvosából és szakembereiből, valamint egy pedagógusból és egy érintett szülőből álló csapat a gyermekkori diabétesz felismerésével és kezelésével kapcsolatban kíván alapvető ismereteket terjeszteni az úgynevezett 7D-s mozival.

A gyulai csapat

Fotó: Gyulai Hírlap 

A pályázatot kiíró Richter Gedeon Nyrt. kreatív ötletek kidolgozására igyekezett inspirálni az egészségügy, gyógyszerészet és oktatás területén dolgozó nőket. Olyan újszerű projektterveket vártak a pályázóktól, amelyek az ismeretterjesztés területein kreatív, innovatív módon járulnak hozzá az oktatás, az egészségügy fejlődéséhez, és megkönnyíthetik az adott területen dolgozók mindennapjait. A pályázaton legfeljebb öt főből álló csapatok indulhattak, a megjelölt területek valamelyikén aktívan tevékenykedő női csapatkapitány vezetésével. 

A zsűri kategóriánként egy-egy győztes projektet választ, amelyek megvalósítására négy-négy millió forintot adnak. A közönségdíj sorsa azonban a szavazók kezében van. 

A 12 döntős közé egy gyulai projekt is bekerült, a csapatot a Richter Aranyanyu díjas, Gyula Városért kitüntetéssel is elismert H. Nagy Katalin, a Békés Megyei Központi Kórház Gyermekdiabétesz-centrumát létrehozó és vezető főorvos vezeti. Tagjai: Lévai Ildikó, Szabó Edit, Seresné Szabó Ágnes és Kurucz Márta.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A csapat a cukorbetegség felismerésével és kezelésével kapcsolatban szeretne ismereteket terjeszteni a mozi varázsára építő, innovatív ötlettel. Az úgynevezett 7D-s mozi az inzulinkezelés, a speciális étrend, az eszközhasználat, a fizikai aktivitás, a lelki támogatás, a szülői kötelék és a teljes körű kommunikáció fontosságát mutatná be. 

– Azt szeretnénk, hogy ne csak elméletben, hanem mozifilmen keresztül is eljuthassanak a legfontosabb információk mindenkihez. Egyórás oktatófilmet készítenénk, amelyet kiegészítenénk a gyakorlattal is, ehető, kóstolható, szagolható, fogható, mérhető tárgyak, ételek, eszközök kerülnének a mozi látogatóinak a kezébe. A hét dimenzió arra is utal, hogy hét alatt szeretnénk tartani a gyermekek átlag vércukorszintjét, hogy a kicsik szövődménymentes felnőttkorba léphessenek – emelte ki Lévai Ildikó

Az 1-es típusú cukorbetegség az egyik leggyakoribb krónikus gyermekbetegség. Hazánkban évente mintegy 400 gyermeknél és kamasznál ismerik fel, számuk az elmúlt évtizedekben megháromszorozódott. Napjainkban közel 4000 gyermeket és kamaszt érint.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A csapat tagjai úgy vélik: a gyakorlati tudás pozitív hatással lehet az érintett családokra, a pedagógusokra és az egész társadalomra. A gyulaiak azt tervezik, hogy nem várják meg a közösségek jelentkezését, hanem bárki számára elérhetően, házhoz viszik az élményt. A cukorbetegségről készülő mozifilmmel, az érzékszervekre ható élményekkel gyökeresen új utakra léphetnek a gyermekdiabétesz-oktatásban – vallják az ötletgazdák. 

A gyulaiakra március 8-ig lehet szavazni a richterannadij.hu oldalon. 

 

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)