Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Grosics Akadémia fiataljai nyerték a Wollek Tibor Emléktornát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. február 11. 15:00
A Grosics Akadémia fiataljai nyerték a Wollek Tibor Emléktornát
Az U10-es gyulai csapat veretlenül végzett a torna élén

A MOL Fehérvár FC idén is megszervezte az ország egyik legrangosabb, meghívásos tornáját február 2-án. A honi akadémiák legjobbjai között a Szeged Grosics Akadémia válogatottja is képviseltette magát.

 

Fotó: Grosics Labdarúgó Akadémia

Ahogy azt Kovács Henrik edző elmondta, csapatával második alkalommal vett részt az ország egyik legrangosabb, meghívásos tornáján, ahol a szegedi telephely csapatából két játékos, Hajagos Hunor és Tóth Regő vett részt az eseményen. A gyulai gyermekekre építő együttest Hacker Bence is elkísérte, akivel a szakember kiválóan tudott együtt dolgozni.

– Eljött velünk Hacker Bence kollégám is, akivel nagyon egyformán gondolkodunk az utánpótlásképzésről, ezért bármelyik játékosát be tudjuk illeszteni ebbe a csapatba és köszönet Kovács Péter U11-es szegedi kollégámnak is, mivel Hajagos Hunor az ő kezei alatt pallérozódik.

Kovács Henrik kiemelte, azért is szereti a fehérvári tornát, mert minden csapat a tudatos játékból indul ki, nincs olyan, hogy gyengébb vagy erősebb csoportba kerül valaki, hiszen mindenki játszik mindenkivel.

– Az egész tornán kiegyensúlyozottan és magabiztosan játszottunk, elmondhatom, hogy akármelyik játékosunkat cseréltem be, az mindig hozzátett egy kis pluszt a csapat teljesítményéhez. Ez is eredményezte azt, hogy játékban minden ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni. Ez ráadásul párosult egy szép tornagyőzelemmel, amit a srácok veretlenül vittek véghez. Ezúton is gratulálok minden játékosunknak és köszönöm minden szülőnek, hogy elkísérték a csapatot és sportszerűen biztatták gyermekeiket – értékelt a gyulai szakember.

A grosicsos gárda a hat győzelemmel és egyetlen döntetlennel fejezte be a seregszemlét, a torna válogatottjába pedig Fülöp Máté kapus és Hajagos Hunor bekerült.

Eredmények: Grosics Akadémia - UTE 3-3, Grosics Akadémia – Bp. Honvéd 3-0, Grosics Akadémia - Illés Akadémia 4-0, Grosics Akadémia - MOL Fehérvár (fehér) 2-1, Grosics Akadémia - MOL Fehérvár (piros) 3-1, Grosics Akadémia - Vasas Kubala Akadémia 5-0 és Grosics Akadémia - FTC 3-2.

A győztes csapat névsora: Fülöp Máté, Tóth Regő, Erdei Márk, Hajagos Hunor, Rotár Botond, Martyin Márk, Dániel-Székely Áron és Bukodi Máté. Edző: Kovács Henrik.

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)