Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gombfociban vetélkedtek a gyulai iskolák

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. január 23. 11:00
Gombfociban vetélkedtek a gyulai iskolák
Hét intézmény tanulói állították fel csapataikat a IV. Albert Flórián Városi Gombfocibajnokságon

Negyedik alkalommal rendezték meg az Albert Flórián Gombfocibajnokság párharcait január 22-én. Az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének szektorlabdás kihívásán a fürdővárosi iskolások álltak az asztalok elé.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A hagyománnyá váló sportnapon hét gyulai intézmény tanulói versengtek egymással. Az eseményen a hazai csapat mellett a Dürer Albert általános iskola, a Magvető Református általános iskola, a Nicolae Balcescu Román Általános Iskola, az Implom József általános iskola, a Karácsonyi János katolikus általános iskola és az Erkel Ferenc gimnázium diákjai állították fel csapataikat.

Ahogy azt Szelezsánné Poptyilikán Anikó, az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének vezetőhelyettese elmondta, a rendezvény célja Gyula városának általános iskolásai és középiskolásai körében a gombfoci népszerűsítése. A sportnap segíti az intézménybe járó fogyatékkal élő gyermekek integrációját is, hiszen a többségi iskolák számára ez az érzékenyítő program lehetőséget ad arra, hogy megismerkedhessenek egymással a tanulók.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A programon enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók, valamint többségi általános iskolások vegyesen vettek részt. A program egyik célja egymás elfogadásának erősítése, az együttműködési és segítőkészség fejlesztése volt. Másrészt a jó hangulatú, egészséges versenyszellem kialakítása is motiváló volt a gyermekeknek. A bajnokság során nyilvánvalóvá vált az is, hogy az Esélyes gyerekek igen jól szerepelnek a bajnokságon, és ők is megmutatták azt, hogy a közös játék, a nyerni akarás mindenki számára meghozza az eredményeket – nyilatkozta az intézményvezető-helyettes.

A három korcsoportban pöckölő diákok körmérkőzéseken döntötték el a végső sorrendet, amely után a nap végén okleveleket és érmeket vehettek át. A közösségépítő barátságos a szervezők minden indulót vendégül láttak egy sütire és üdítőre.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Eredmények:

I. korcsoport: 1. Kovács Hédi (Magvető), 2. Csobán Zsófia (Román és 3. Német Panna (Implom). 1. Kovács Bendegúz (Implom), 2. Bánhidi Ádám (Magvető) és 3. Bánhidi Tamás (Magvető).

II. korcsoport: 1. Schriffert Zille (Magvető), 2. Kiss Anikó (Esély) és 3. Korcsok Boglárka (Esély). 1. Balogh Zsolt (Magvető), 2. Gulyás Dávid (Dürer) és 3. Sosterics Levente (Esély).

Középiskolás korcsoport: 1. Nagy Róbert (Esély), 2. Sosterics László (Esély) és 3. Kurta Barnabás (Erkel Gimnázium).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)