Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Égő kanapé miatt riasztották a tűzoltókat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. január 14. 16:30
Égő kanapé miatt riasztották a tűzoltókat
A lánglovagokhoz több téves jelzés is befutott az elmúlt héten

Egy égő kanapé miatt riasztották a tűzoltókat a Belső-Törökzug egyik tanyájához az elmúlt héten – tájékoztatta kapunkat Zanócz István tűzoltóparancsnok.

A lánglovagokhoz több téves jelzés is befutott az elmúlt napokban, január 13-án pedig újra a Belső-Törökzugba kellett kivonulniuk, ahol 1,5 négyzetméteren égett száraz fű és avar.

Zanócz István felhívta a figyelmet arra, hogy nem múlik el tél anélkül, hogy ne történne tragédia a kellően még meg nem vastogodott jégtakarók miatt az álló- és folyóvizeken.

Kiemelte: az állóvizek esetén ügyelni kell rá, hogy a jég rendszerint vékonyabb a part közelében, gyengíthetik áramlatok is a jeget, illetve a vastag hótakaró alatt a jég is vékonyabb. A folyóvizeknél ügyelni kell rá, hogy a kanyarok külső oldalon, illetve a sebes folyású, kőtömbökkel telített szakaszokon is vékony a jég.

Mint mondta, mindkét esetben figyelni kell rá, hogy olvadáskor csökken a teherbírás, lépkedjünk nyugodtan és egyenletesen. Ha beszakadunk, akkor feküdjünk hasra és forduljunk arccal a part felé, majd lassú mozdulatokkal kússzunk a part felé. Ha a jégfelület alá kerülünk, akkor nézzünk felfelé és minél hamarabb próbáljunk a jégfelület fölé jutni, a hideg vízben ugyanis akár fél perc elteltével hidegsokk következhet be.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)