Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Többféle foglalkozást is megismerhettek a diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2019. december 09. 15:20
Többféle foglalkozást is megismerhettek a diákok
Pályaorientációs napot tartottak az Erkel-gimnáziumban

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Gyulai munkahelyekre is ellátogathattak az Erkel Ferenc gimnázium diákjai december 7-én, az iskola pályaorientációs napján.

Zámori Ida igazgató lapunknak aláhúzta: idén az életkori sajátosságokat figyelembe véve valamennyi évfolyamnak szerveztek programokat.

Elmondta: a kilencedikeseknek a tanintézménnyel jó kapcsolatot ápoló Gál Ferenc Főiskola szociális munkás szakos hallgatói tartottak önismereti foglalkozást, a felsőbb évfolyamokon pedig többféle témakörben hallgathattak meg előadásokat a diákok.

Mint megtudtuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a pénzügyi tudatosságról beszéltek a tanulóknak, akik egy grafológus véleményét is kikérhették a pályaválasztás kapcsán. A rendezvényen szülők és volt diákok is részt vettek, akik pályájukról, tapasztalataikról meséltek.  

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az igazgató kiemelte: a fiatalok több gyulai munkahelyre is ellátogathattak, a kórházban, a polgármesteri hivatalban, a levéltárban, a mentőállomáson, a könyvtárban, a tűzoltóságon és a bíróságon is fogadtak csoportokat.

Arról is beszámolt, hogy a végzősök Forró Tamás kommunikációs szakértővel és HR-szakemberekkel beszélgethettek a zeneiskolában, a programot a Békés Megyei Iparkamara szervezte.

Mint ismertette, a pályaorientációs napon a Szegedi Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem is képviseltette magát, és a Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló ingyenes programját is bemutatták.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)