Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Interaktív író-olvasó találkozó Bíró Szabolccsal

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Serfőző Anna • MAGAZIN • 2019. november 22. 18:47
Interaktív író-olvasó találkozó Bíró Szabolccsal
Hírek az Erkel-gimnáziumból

November első csütörtökén, negyed három magasságában, a gyulai Erkel Ferenc gimnáziumban megelevenedett a középkor, ugyanis ellátogatott iskolánkba Bíró Szabolcs, az Anjouk-sorozat írója. Az interaktív író-olvasó találkozó keretében pedig láthattunk korhű nemesi és várjobbágyi öltözéket, kardot és tőrt, valamint néhány igazi középkori harcmozdulatot is.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Már rögtön az elején megtudhattuk, hogy a középkorban valóban a ruha tette az embert. Ránézésre is meg lehetett állapítani, ki melyik társadalmi osztályba tartozik, csak a ruhája alapján. Először egy várjobbágy öltözékét pillanthattuk meg, ami egy nadrágból – pontosabban inkább annak az őséből, egy harisnyaszárból –, egy alsóingből, egy hosszított tunikából, egy övből, egy infulából – ami egy vékony fejfedő – és egy csuklyás körgallérból állt, amihez egy övre akasztható erszény tartozott.

Ezután iskolánk egyik magyartanárát beöltöztették középkori nemesnek. A középkori nemes szintén viselt harisnyaszárat, alsóinget, és egy színes, hosszított tunikát – ami a nagyobb méltóságoknál akár földig is érhetett –, övet, erszényt, gyűrűket, és persze egy vastag aranyláncot. Egy ilyen öltözetű nemessel pedig akár még a király is szóba állt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Megtudtuk még ezenkívül, hogy amikor I. Károly Velencével állt hadban, az országot a felesége, Erzsébet királyné irányította vaskézzel, ugyanis ahogy férje átlépte az országhatárt, az addig engedelmes nép fosztogatásba és mészárlásba kezdett. A királyné és kísérete – gyakorlatilag egy egész sereg katona – kénytelen volt városról városra járni és rendet tenni, még ha ez többségében rengeteg kivégzéssel is járt. Így végül I. Károlyt a visszatértekor egy erős ország fogadta.

Az előadás közben körbejárt a teremben egy díszes posztó, amiből majd főnemesi öltözetet fognak készíteni, egy igazi középkori övnek a másolata, amely eredetijének az egyik övcsatját egy idős bácsi fordította ki a földből, majd megpróbálta beolvasztani, de végül megmenekült a műtárgy. A csaton egy harcjelenet látható, az övet pedig fémgombok díszítik, melyek mindegyikén egy-egy szenthez intézett latin könyörgés szerepel.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az előadás vége felé megtudtuk, hogyan csalták tőrbe – pontosabban inkább egy szorosba – egy hadjárat során I. Károly seregét, és arra is fény derült, miként küzdött egy-egy csatában a középkor embere.

 

(A szerző a Erkel Ferenc gimnázium 10. D osztályos tanulója – a szerk.)

GYULAI HÍRLAP • 2019. november 22. 19:02
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)