Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az Erkel Ferenc Művelődési Központ csapata végzett az élen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2019. november 11. 11:00
Az Erkel Ferenc Művelődési Központ csapata végzett az élen
Hatórás vetélkedőt rendeztek a Vigadóban

 

Fotó: Gyulai Egészségfejlesztési Iroda

Hatórás vetélkedőt rendeztek november 8-án a gyulai Vigadóban, a csapatoknak többek között szemétszobrot kellett készíteniük, és az újraélesztés helyes módját is be kellett mutatniuk.

Szabó Kitti, a Gyulai Egészségfejlesztési Iroda prevenciós munkatársa lapunknak elmondta: intézményük a Mi egy Másért Közhasznú Egyesülettel és az Egészséges Városért Közalapítvánnyal szervezte közösen az eseményt.

Mit ismertette, a vetélkedőre a gyulai polgármesteri hivatalból, a Gál Ferenc Főiskola gyulai karáról, az Erkel Ferenc Művelődési Központból, az Esély Pedagógiai Központból és a Dr. Regele Károly Szenior Úszóklubból érkeztek nyolcfős csapatok.

 

 

Fotó: Gyulai Egészségfejlesztési Iroda

A szakember kifejtette: olyan közösségépítő eseményt szerettek volna szervezni, amely az egészségtudatos életmód fontosságára is ráirányítja a figyelmet.

Szabó Enikőtől, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület szakmai vezetőjétől megtudtuk, a résztvevők egy-, két-, három- és hatórás feladatokat, illetve villámfeladatokat kaptak.

A csapatoknak többek között okostányért és szemétszobrot kellett készíteniük, be kellett mutatniuk az újraélesztés helyes módját, és a Tetris challenge teljesítése is a kihívás része volt.

 

 

Fotó: Gyulai Egészségfejlesztési Iroda

A megmérettetést az Erkel Ferenc Művelődési Központ csapata nyerte, a tagok jutalmul egy csapatépítő napon vehetnek részt a Gellény Birtokon. 

A szervezőktől azt is megtudtuk, elképzelhető, hogy a vetélkedőnek lesz folytatása. Hasonló eseményt egyébként 2013-ban szervezett a fürdővárosban a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)