Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Segíts Hurguly-Szabó Györgynek és Csíkos Dánielnek, hogy segíthessenek!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2019. november 02. 09:30
Segíts Hurguly-Szabó Györgynek és Csíkos Dánielnek, hogy segíthessenek!
Adományokat visznek a az orosházi SOS Gyermekfaluba

Segíts, hogy segíthessünk! mottóval indul útnak Gyuláról immár negyedik alkalommal az a konvoj, amely november 23-án több Békés megyei település érintésével juttat el ajándékcsomagokat az orosházi SOS Gyermekfalu lakóihoz. Az akció kezdeményezői, Hurguly-Szabó György és Csíkos Dániel már várják a felajánlásokat és a segítő kezeket.

Csíkos Dániel és Hurguly-Szabó György

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

Szinte minden napra jut egy-egy jótett Hurguly-Szabó György, vagyis Andor bohóc életében. Nehéz is számon tartani, mikor hová készülődik épp, hogy örömöt szerezzen bajba jutott vagy szerényebb körülmények között élő embertársain. Mint mondja, azért teszi mindezt, mert amit tőlük kap, azt pénzért nem tudná megvásárolni. Ezenfelül azt is be szeretné bizonyítani, hogy egy egyszerű hétköznapi polgár is képes hatalmas dolgokra. De ami a legfontosabb: mások megsegítése küldetés számára.

A „gyermekfalus” projektje négy éve kezdődött. Az esztendő végéhez közeledve korábban is mindig szervezett egy-egy nagyobb jótékonysági megmozdulást. Ekkor viszont azt találta ki, hogy megajándékozza az orosházi SOS Gyermekfalu lakóit. Amikor Csíkos Dániel gyulai futónagykövet megtudta, mit tervez, felvetette, mit szólna, ha csatlakoznának hozzá a gyulai futók is. Az ötletet örömmel fogadta, amely azóta is közös projektként működik. Sőt a kezdeményezés ma már a megye összes futóját megmozgatja, így évről évre egyre többen követik őket Orosházáig: ki kocogva, ki kerékpáron, ki autóval.

Az ünnepekre készülő gyerkőcöket és nevelőszülőiket ilyenkor tartós élelmiszerrel, édességgel és játékokkal lepik meg. Így lesz ez idén is. A negyedik jótékonysági akció november 23-án reggel 9-kor indul a Karácsonyi János iskola elől, a Lenin-gödörből. Ide várják mindazokat, akik elkísérnék Andor bohócot és Csíkos Dánielt, akár váltóban is. Aki elfárad, autóval folytathatja az utat. Mivel Orosházáig több településen is megállnak, nem csak gyulaiak csatlakozhatnak a konvojhoz. A felajánlásokat is több helyszínen fogadják. Békéscsabán a Csaba Centernél délelőtt 10.40 körül, Telekgerendáson, a Teleki Csárdánál 12.20–12.30 óra között, Csorváson, a művelődési háznál 13.40-től 13.50-ig. A menet várhatóan délután négyre ér célba. A részleteket a Facebookon teszik közzé.

Volt, hogy kívánságlistát írtak a gyermekek, mégis szinte maradéktalanul teljesíteni tudták vágyaikat, tájékoztatta lapunkat Andor bohóc. Kiemelte: magánszemélyként a hétköznapi emberek összefogására törekednek, az ő áldozatkészségükre támaszkodva juttatnak el évről évre egyre több ajándékot olyan személyekhez, akiknek csak a legszükségesebbekre telik. Ezért nagyon hálásak segítőiknek, és azon vannak, hogy minél több emberhez elvigyék Gyula város jó hírét.

Hurguly-Szabó György számára a szeptember és október sem telt el eredmények nélkül. Mezőgyánba többször is vittek adományokat, ebben Teleki Tünde, Szikszai Zita, Zlovszki Mihályné, Flinta Kinga, Tóth Péter és családja, valamint Leel-Őssy Miklós és Leel-Őssy Tamás állt mellette.

Ugyanide egy elektromos rokkantkocsit is vittek, amit Dani Attila polgármesternek köszönhetően Bozsányi Glória vehetett át. Ebben Gyula város önkormányzata, Alt Norbert alpolgármester, Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő, Orodán Klára és a sarkadkeresztúri nyugdíjas egyesület tagjai, Góg Edina, Katona Katalin, Zsoldos Mária, Brandt Antal, Nagy Imre, Titz Ádám, Csík Nándor, Sarkadi Kálmán, Solymosi Attila, Bende Zsolt és a Mobilház csapata, Sallai Aranka, Pesti Klára, Frisnyicz András, Pécsi Péter, Gál Zoltánné Pongrácz Lilla, Koszorús Veronika, Gyurik János és számos névtelenségéhez ragaszkodó polgár nyújtott segítséget.

Strifler Györgynének köszönhetően egy kerekesszék Lőkösházára is került. Itt egy agyvérzésen átesett férfinak teszi majd könnyebbé a mindennapjait. A szállításban Illyés Zoltán segédkezett.

Sarkadkeresztúrra bútorokat, kandallót, villanysütőt és elektromos főzőlapot vittek. Az adományt egy háromgyermekes család vehette át. Ez a jótett Tóth Boglárka, Tóth Gábor, Simonfalviné Enyedi Erika és családja, Menyhért Csaba és Gyurik János közreműködésével valósulhatott meg. Bocskai Tamás révén pedig egy tévékészülék is új gazdára talált.

Menyhért Csabával közösen Andor bohóc Dorozsmára is tett egy kitérőt a közelmúltban. Ide főként játékokat vittek, így tették szebbé egy kisgyermek életét. A felajánlás Gál Istvántól és Leel-Őssy Miklóstól érkezett.

És bár önzetlen munkáját Hurguly-Szabó György nem magányosan végzi, egy-két újabb segítő kéz, támogató megerősítheti küldetésében. Aki úgy érzi, hogy ez így van, csatlakozhat a november 23-i közösségi jótékonysági megmozduláshoz.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)