Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ötéves gyulai Önkéntes Pontot ünnepelték

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2019. október 18. 15:00
Az ötéves gyulai Önkéntes Pontot ünnepelték
2014-ben nyitotta meg kapuit a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetének segítő helye

A gyulai Önkéntes Pont fennállásának ötéves fennállását ünnepelték október 16-án. A 2014-ben megnyert Önkéntes Pont létrehozása és működtetése Gyulán című projekt keretében a betegeknek kívántak segítséget nyújtani

 

Fotó: Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete

A Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti a beteg emberek és rászorulók segítését. Az egyesület szakmai programjának is kiemelt eleme az önkéntesség. Sikerült az önkéntesek közreműködésével javítani az SM betegek helyzetén.

Ahogy azt Herczegné Szabó Marianna, az egyesület elnöke elmondta, a szervezet kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik, amelyet folyamatosan bővítenek.

– Kiváló kapcsolatot ápolunk az önkormányzatokkal, intézményekkel, valamint a civil szervezetekkel. Célkitűzéseink megvalósítása érdekében betegszervezetünk évek óta fogad önkénteseket. Tevékenységünket 2010 óta állandó jelleggel tíz fő önkéntes támogatja, akik a tagokat otthonápolását látják el, emellett szociális hálóként működünk Békés megye több településén – emelete ki a szervezet vezetője.

 

 

Fotó: Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete

Az egyesület a betegek segítése érdekében már több sikeres projektet valósított meg: 2011 szeptemberétől az Önkéntes otthoni segítő-hálózat Békés Megyében című projektet bonyolították le, ennek során kialakításra került egy olyan önkéntes hálózat, amely gyakorlati segítséget nyújtotta sclerosis multiplexes betegeknek. A megvalósítás folyamán huszonhat fő önkéntest vontak be, akik a betegek igényeihez mérten változatos feladatokat láttak el.

– Alapvető célunknak tekintettük, hogy Gyula városában létrejöjjön egy iroda, amely lehetőséget biztosít az önkéntesek fogadására, koordinálására, az önkéntesség népszerűsítésére. A program lényege, hogy a sclerosis multiplexes betegek számára önkéntesek közreműködésével folyamatos segítséget biztosítsunk. A Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete kiemelten fontosnak tartja az önkéntesség elterjesztését, valamint a lakosság figyelmének felhívását az önkéntes munkavégzés értékeire – ismertette Herczegné Szabó Marianna.

A szülinapi rendezvényen a résztvevők több előadást is meghallgathattak, így szó esett az önkéntességről a mindennapokban, annak hasznosságáról, az adománygyűjtés problematikájáról és módszeréről, valamint a bizalom, közvetlenség, tolakodás és az önkéntesség problematikájáról is.

 

 

Fotó: Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)