Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Éremeső az utolsó hazai szeniorversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. október 04. 11:00
Éremeső az utolsó hazai szeniorversenyen
Volosinovszki Zoltánné különdíjat vehetett át a szegedi tornán

A Gyulasport NKft. atlétai is a rajvonalhoz álltak szeptember 28-án a szegedi Senior Atléták Klubja által rendezett atlétikai versenyen, a Vasutas Sportegyesület pályáján. 

Volosinovszki zoltánné a korábbi, gyulai versenyen is uralta a mezőnyt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kovács István gyulai szenior atléta elmondta, kevés számú indulóval rajtolt el a hazai szezon utolsó versenye, pálya hiányában pedig az ugrószámok képviselői nem is állhattak rajthoz.

A torna indulói 100 méteres síkfutásban, 200 méteres síkfutásban, 800 méteres síkfutásban, 1500 méteres síkfutásban, súlylökésben, kalapácsvetésben, nehézkalap-ácsvetésben, diszkoszvetésben és gerelyhajításban mérhették össze erejüket. Az abszolút értékelésben éremdíjat kapott az első három helyezett, a legeredményesebb női és férfi versenyzőt pedig serleggel ismerték el.

A gyulai indulók közül Volosinovszki Zoltánnné vehetett át különdíjat teljesítményéért, a fürdővárosi atléta 100 méteres síkfutásban és 200 méteres síkfutásban is a dobogó legfelső fokára állhatott, a gerelyhajítás mezőnyében pedig ezüstérmet szerzett.

Gyulai eredmények: Volosinovszki Zoltánnné 100 méteres síkfutás 1. hely, 200 méteres síkfutás 1. hely, gerelyhajítás 2. hely. Fülöp Mihályné 100 méteres síkfutás 2. hely, 200 méteres síkfutás 2. hely, súlylökés 2. hely. Szabó Ilona súlylökés 3. hely, diszkoszvetés 3. hely, 200 méteres síkfutás 4. hely. Kovács István gerelyhajítás 4. hely, diszkoszvetés 5. hely, kalapácsvetés 5. hely.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)