Gyulai Hírlap - C’est la guerre!

Talán kevesen tudják, hogy az Egy szerelem három éjszakája történetét átdolgozó C'est la guerre! (Ilyen a háború!) című opera előbb készült el, mint a musical, ám az érdeme ugyanaz volt: a magyar színházak történetében először próbált szembenézni azzal, mi történt a második világháború alatt, hogyan viselkedett a magyar társadalom. A mű musical-változata szintén az 1940-es évek hazai államapparátusának bírálata, ehhez szolgáltat nem éppen fülbemászó zenét, hogy alátámassza, megerősítse, aláhúzza és kiemelje mondanivalóját: az embertelen tettek muzsikaszóra történtek.

Aki látta az azonos című, nagysikerű magyar filmet, tudta, mire számíthat, mire ül be. Nem lepődhetett meg azon, hogy a darab az olcsó szórakoztatásnál, ripacskodásnál mélyebb tartalmat kínál. Az 1967. évi alkotás például azzal is magára vonta a figyelmet, hogy zseniális szereposztással valósult meg. Játszott benne Venczel Vera (Júlia), Tóth Benedek (Bálint), Darvas Iván (Boldizsár), Latinovits Zoltán (Menyhért), Sinkovits Imre (Gáspár), Kállai Ferenc, Major Tamás, Bodrogi Gyula, Béres Ilona (Melitta), Greguss Zoltán (Melitta férje), Szörényi Levente, Sztankay István, Tahi Tóth László és Tordy Géza is.

Mert az üzenet akkor is fontosnak tűnt, a második világháborús borzalmakat, a nácizmust, a fasizmust és az összes szélsőjobbos megnyilvánulást el kellett ítélni. Ennek pedig a példaképek, a nemzet nagyjainak felvonultatása volt a legjobb eszköze. A film operatőrét, Somló Tamást a magyar filmkritikusok díjjal tüntették ki, a Buenos Aires-i és a Mar del Plata-i nemzetközi fesztiválon pedig Révész György is bezsebelhette a legjobb rendezésnek járó kitüntetést.

Most, hogy a világban ismét félelemre okot adó hadmozgások zajlanak, a Szigligeti Színház társulata tavaly úgy látta, aktuális színpadra állítania a 1918-ban Nagyváradon született Hubay Miklós zenés tragédiáját. Projektjébe egy teljes zenekart is bevont, karmesterrel együtt (zenei vezető: Brugós Anikó, hangszerelés: Barabás Árpád), ami a kissé lassan építkező produkciónak hatalmas előnyére vált (rendező: Novák Eszter).

A helyi vonatkozású centenárium mellett a teátrum döntését az is befolyásolta, hogy az operett-nagyhatalomnak számító Magyarországon máig a musical a legnépszerűbb színházi műfaj. Az 1961-ben bemutatott Egy szerelem három éjszakáját A padlás, a Valahol Európában, A dzsungel könyve, a Made in Hungária követette, s mindegyik mindenütt hatalmas sikert aratott. Ady városában, Nagyváradon is.

Hubay Miklós, Ránki György és Vas István műve a tragikus sorsú magyar költőnek, Radnóti Miklósnak és szerelmének, Gyarmati Fanninak állít emléket. A mára klasszikussá vált zenés játék a háború végnapjait élő Budapesten játszódik, ahol Bálint, az elismerésre vágyó fiatal költő feleségével, Júliával és barátjával, Viktorral, a nagystílű, de kedves szélhámossal beköltözik egy új lakásba. Itt nem csak a rövidre szabott szabadságukat és üde szerelmüket élik meg, hanem jelképes értelemben az előző lakó képeit, ikonjait is lecserélik.

Látszólag tehát könnyed kis darabnak tűnik a Hubay–Ránki–Vas-féle fegyverropogásos fővárosi musical, mégsem az. Szövegeit akkor értjük csak meg, ha jobban odafigyelünk rájuk, leszámítva az olyan értelmetlen mondatokat, mint az, amelyben megdicsérik a dél-amerikai fürdősót.

A szerzők ítélete kőkemény: az 1940-es években Magyarország hibázott, hisz szétzilált mindent, ami emberinek számított. Az első felvonásban ezt azzal mélyítik el, hogy a drámai térbe bevisznek egy hatalmas narancssárga virágcsokrot. Bár azt nehéz megfejteni, van-e itt jelentősége a színnek, esztétikailag mindenképpen jó megoldás, emellett megható is. A cselekmény körülményeit szintén az első felvonásban, Planta dalában, rímekbe szedve foglalják össze. „Jobb a műnap, mint a nap, / anyagnál a műanyag, / fogsornál a műfogsor, / doktornál a műdoktor, / nemzetnél a műnemzet, / rendet, rendet, műrendet!”.

Fél órán belül az alapszituáció is körvonalazódik. Tudniillik ekkor rendezik meg a magyar szent korona nevében azt az éjszakai tárgyalást, amelyben a vád a főhős egyik verseskötetével kapcsolatban fogalmazódik meg. A kérdés az, miféle fényt gyújtogat a kötet szerzője akkor, amikor ezt írja: őskori sárkányok tarajától villog az égbolt. A hatalom számára világossá válik: a poéta a nagy szövetségest, a német birodalmat ócsárolja soraiban. Az elkövetőnek bűnhődnie kell ezért.

Bár a színmű nem tér ki konkrétan arra, mi történt Radnótival, arra azonban utal, hogy pénzért már akkor mindent lehetett, az elnyomót, a megsemmisítőt is le lehetett fizetni, a szabadságot is meg lehetett vásárolni. A gazdag megmenekülhetett, a szegény elveszett. Radnóti, alias Bálint emberségből úgy határoz, inkább sorsközösséget vállal mindazokkal, akiket besoroztak, hogy életüket áldozzák egy tőlük idegen eszméért.

A szerelem örökidőkbe vesző búcsúszavait is idegen költőtől, Guillaume Apollinaire-től halljuk, nem Radnótitól, és nem Hubaytól: „Letéptem ezt a hangaszálat / Már tudhatod az ősz halott / E földön többé sose látlak / Ó idő szaga hangaszálak / És várlak téged tudhatod”.

A nagyváradiak produkciójában Tasnádi-Sáhy Noémit (Júlia), Sebestyén Hunort (Bálint), Kiss Csabát (Viktor), Fábián Enikőt (Melitta), ifj. Kovács Leventét (Dr. Szegilongi Lajos), Hajdu Gézát (Légós), Csatlós Lórántot, Dimény Leventét, Kocsis Gyulát és Szotyori Józsefet láthattuk Florina Bellinda Vasilatos jelmezeiben és díszletei között. Dramaturgként Kárpáti Péter működött közre.