Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 16 súlyos és 37 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. június 13. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 16 súlyos és 37 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén június 12-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 54 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 16 súlyos és 37 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 163 személyt fogott el, közülük 46 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 84 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 192 személyt állítottak elő, köztük 100 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 111 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és katonák 15 fő jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 14 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

 
 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)