Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A virágok gyulai ünnepére várnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2019. május 09. 14:00
A virágok gyulai ünnepére várnak
Programajánló

Május 10. és 12. között rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Könyvtár

Május 16-án, csütörtökön 18 órakor Csomos Imre előadásával folytatódik a Világjáró gyulaiak sorozat. Az előadó az Indiai-óceánon tett útjáról számol be. A Fonalvarázs című tárlatot június 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Gyulai Virágok Fesztiválja

Május 10. és 12. között rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját a Göndöcs-kertben és a Béke sugárúton.

Gyulavári Kastélynapok

Május 17–19. között rendezik meg kilencedik alkalommal a Gyulavári Kastélynapokat. Pénteken Bangó Margit áll színpadra a fesztiválon, szombaton rendezik a kilencedik Országos Vadfőző és Halászlékészítő Versenyt, este pedig Dér Heni és Kovács Kati lép fel. Vasárnap a Gyulavári Kastély Kupán lépnek pályára a kispályás focisták, este pedig Charlie szórakoztatja  a látogatókat.

Zeneiskola

Május 15-én, szerdán 18 órától Kovács Zoltán ad koncertet az Erkel Ferenc Zeneiskolában Power of Piano címmel. Az eseményre előre foglalt vagy a helyszínen regisztrált jegyekkel léphetnek be az érdeklődők.

Fuss a sérült gyermekekért!

Május 11-én, szombaton tizenegyedik alkalommal rendezi meg az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület a Fuss a sérült gyermekekért! elnevezésű jótékonysági sportrendezvényt, amelyen öt különböző távot teljesíthetnek a nevezők.

Tájvízház

A Szódavíz, a magyar kultuszital című kiállítást június 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Gyulavári kastély

Május 10-én, pénteken 18 órakor Volent Kati grafikusnak nyílik kiállítása Nagyszalonta és Erdély címmel. A tárlatot – amely egy hónapig tekinthető meg –Széll János etnográfus, fafaragó, népi iparművész nyitja meg.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)