Gyulai Hírlap - Krasznahorkai László visszatért elhamvadt városába

Argentínából Bécsen át érkezik vissza szülőhelyére báró Wenckheim Béla, és vele együtt Krasznahorkai László. Miközben a fő történetszál ennyire egyszerű, mind a Báró Wenckheim hazatér című regényben, mind A báró hazatér című portréfilmben, az üzenet a fősodorhoz kapcsolódó mélyfúrásokban bontakozik ki.

Az író ezúttal Breier Ádám rendezővel jött el Gyulára, jelképesen mégis a báróval. Mert ő maga a báró. Ezért nem döbben meg azon, hogy már csak az egykori város hamvai és szellemfigurái fogadják. Fel van rá készülve. A polgármester nem hívja össze miattuk a kórust, mint a regényben, és az országos média sem verődik össze érkezésük hírére. A múltat megszemélyesítő gyermek az elhagyatott csillagvizsgáló tornyának párkányáról tekint le a településre. Félelmek nélkül ücsörög a légtérben, lógatja a lábait, miközben az élete csak egy hajszálon múlik.

A harisnyagyár elhagyatott tereiben diákok ismerkednek az egykori település meghatározó figuráival, a vélt és a valós bolondokkal, hisz a közösségi emlékezet elsősorban őket, a nem mindennapi történetformálókat fogadja be, örökíti meg. Krasznahorkai László is rájuk emlékezik. És persze egykori önmagára. A Tanár úr javaslatára az ifjúság ezt követően elhagyja a várost, kivonul az erdő szélére, kiül a folyópartra, és végignéz egy naplementét. Az idő telik, de nem múlik.

A vonat, amely a tüdőszanatóriumban haldokló, s az elmúlással megbékélő apával teremt kapcsolatot, lassan közelít a megállóhoz. A regény ötszáz oldalán is ugyanez játszódik le: az olvasó és az író együtt várja a szerelvényt. A mű szerkezetének felépítése mégis annyira színes és bonyolult, hogy képes meglepően szórakoztatni. Nem feltétlenül Krasznahorkai László az, aki megmosolyogtat, hanem az életből kiemelt karakterek. A hétköznapok emberei, akikkel az utcán, a kocsmában és a víztoronyban találkozhatunk össze. Mindenikük gondol valamit a világról, alapigazságokra bólint rá, miközben kiderül, nem lehet tudni, hol húzódik a határ a valóság és az álom között.

Az író felkeresi gyulai életszakaszának meghatározó helyszíneit, a főispáni lakot, ahol gyermekként élt, átugorja a kerítést, mint régen, betekint a hajdani Jókai művelődési házba, a mai várszínház kamaratermébe, ahol zenészként töltött el sok-sok órát, és vet egy pillantást arra a tömbházra is, ahol édesanyja lakott idős asszonyként, boldogan. Megtudjuk, egyszer öngyilkos lett egy akkora összegért, amiért még egy zacskót sem dob el az ember. Majd megtudjuk azt is, hogy túlélte.

Breier Ádámot elsősorban az foglalkoztatta, miként lehet szokatlan megközelítésben bemutatni egy olyan írót, akinek az olvasótáborát értelmiségiek alkotják, és azt az embert, aki az író mögött áll, azt a gyulai polgárt, aki a kocsmában elbeszélget Robival. Breier Ádám azt akarta, hogy a filmje cselekvő legyen, ne csupán száraz életrajzi adatokból épüljön fel. Ezt várták el tőle a producerek is (Horváth-Szabó Ágnes, Halász Júlia, Kálmán Mátyás), ehhez a feladathoz kerestek rendezőt. A szándék művészi igényű megvalósítását az operatőr, Vízkelety Márton segítette.

A filmkészítés csaknem két évet vett igénybe, s többnyire Gyulán forgatták. Ezt úgy sikerült megoldaniuk, hogy Breier Ádám kihasználta azt a kiskaput, amit egy adott pillanatban, véletlenül vagy szándékosan, az író megnyitott előtte. A munkához csupán egy listát mellékelt, ezen tüntette fel azokat a helyszíneket, amelyeket felkereshetnek. A vetítést követő beszélgetésen a rendező ennek mentén adott választ arra a kérdésre, miért vonakodik visszatérni Gyulára Krasznahorkai László. Ennek egészen egyszerű oka van: az a város, amelyben a gyermekkorát és a fiatalságát töltötte, már nem létezik. Elhamvadt. És ez fáj. Hisz már se anyja, se apja, se együttese, se otthona, se gondtalan gyermekkora nincsen itt. A fájdalom elől pedig jobb elmenekülni, elzárkózni. Erről beszél a regényében, és ugyanerről beszél a portréfilmben is.

A báró hazatér című alkotást a Várkert Bazárban mutatták be 2018. október 20-án.