Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átadták az Implom-díjakat és -diplomákat a Kárpát-medencei középiskolai helyesírási verseny megnyitóján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2019. március 01. 12:44
Átadták az Implom-díjakat és -diplomákat a Kárpát-medencei középiskolai helyesírási verseny megnyitóján
Adamikné Jászó Anna, Aczél Petra, Rozgonyiné Molnár Emma és Benkes Zsuzsa részesült elismerésben

Harmincegyedik alkalommal nyitották meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny döntőjét Gyula városában. A városháza dísztermében megrendezett március elsejei megnyitón Adamikné Jászó Anna és Aczél Petra nyelvészt, egyetemi oktatót Implom József-díjjal jutalmazták, Rozgonyiné Molnár Emma és Benkes Zsuzsa munkásságát pedig Implom-diplomával ismerte el az Implom-bizottság.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az ünnepélyes megnyitó részvevőit, a versenyzőket, a szervezőket és a zsűri tagjait elsőként Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte. A településvezető azt mondta, az anyanyelv nem csupán kifejezési forma, hanem összekötő kapocs is, létszükséglet, hisz a gyermeki agy fejlődésével együtt alakulnak ki a fogalmak és ezek nyelvi formái. A tisztségviselő ezt követően a magyar nyelv egyedülállóságáról beszélt, amely azért ró ránk nagy felelősséget, mert kevesen vagyunk, akik felvállalhatjuk megóvását.

Görgényi Ernő a világhálót meghatározó nyelvi kulturálatlanságról és igénytelenségről is szót ejtett, de megjegyezte, egy bizonyos közvélemény-kutatás szerint a hazai internetes társadalom 88 százaléka fontosnak tartja a helyesírást. Arra kérte a diákokat, ne hagyják veszendőbe menni a küzdelemmel, kitartással, szorgalommal megszerzett tudásukat, inkább igyekezzenek belőlük minél többet átadni társaiknak. A városvezető Kányádi Sándor szavaival zárta gondolatait. Így fogalmazott: egyetlen hazánk van, a magyar nyelv.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Simon Nóra Edina, a Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője köszöntőjében az online és az offline nyelvi különbségek összehasonlítását végezte el, kiemelte a kommunikáció szerepét a társas kapcsolatokban, és hangsúlyozta a nyelvi érzékenység elmélyítésének fontosságát. Szólt arról is, hogy idén tizenöt tanulmányi versenyen mérhették össze országos szinten tudásukat a tanulók, ezeken több mint háromezer fiatal indult, de csak harminckilenc Békés megyei került be a döntőkbe. A főosztályvezető aláhúzta, a jelenlévők legyenek büszkék magukra, hisz a legjobbak közé tartoznak.

A megjelenteket az Erkel Ferenc gyulai gimnázium megbízott igazgatója, Tóth István is üdvözölte. Az intézményvezető visszatekintett a harmincegy évvel ezelőtti kezdetekre, és megjegyezte, az első versenyt megyei szinten rendezték meg, később terjesztették ki három, majd egyre több megyére, sőt a határon túli magyarlakta vidékekre is, a teljes Kárpát-medencére. Úgy vélte, az Implom Józsefről elnevezett megmérettetés több mint verseny, hisz felemelő ünnep. Győri Etelka főszervezőként és vendéglátóként azt kívánta a vetélkedőknek, merjenek találkozni önmagukkal, ismerjék fel, mekkora kincset hordoznak, és éljék meg az esemény összes pillanatát.

 

Rozgonyiné Molnár Emma és Benkes Zsuzsa Implom-diplomát vehetett át a megnyitón 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Tóth János zsűrielnök a 2013. évi megnyitót idézte fel, amikor Kányádi Sándor a jelenlévőket a magyar nyelv testőrgárdájának nevezte. A tisztségviselő Gyula város vendégbarát szemléletét és az Erkel-gimnázium mindenkori igazgatójának szerepét is megdicsérte, megköszönte. Kijelentette: az Implom helyesírási verseny egyik legfőbb erőssége az, hogy a Kárpát-medencei vetélkedők egyenrangúságára hívja fel a figyelmet.

A beszédek elhangzása után elsőként az Implom József-díj kitüntetettjeit nevezték meg, Adamikné Jászó Annát, aki nem tudott jelen lenni, és Aczél Petra nyelvészt, egyetemi tanárt, majd idén először az Implom-diplomákat is átnyújtották. Elismerésben Rozgonyiné Molnár Emma és Benkes Zsuzsa részesült. Rozgonyiné Molnár Emma azt mondta, mindig az számít, ki az ember, aki a munka mögött áll, Benkes Zsuzsa az elmúlt harminc évet köszönte meg a szervezőknek, kollégáinak, és megjegyezte, boldog, hogy pedagógus lehetett. Mindkét elismert nyelvészt Kereskényi Miklós, az Erkel-gimnázium egykori igazgatója méltatta.

A megnyitó az Erkel Ferenc gimnázium diákjainak műsorával ért véget.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)