Gyulai Hírlap - Disznót a disznónak!

A kitalált történet egy erdélyi magyar községben játszódik a rendszerváltás utáni években, egy olyan időszakban, amikor véres fordulatot vesz a polgármesteri székért folyó harc. A helyzet tragikomikumát az adja, hogy kiderül, a település néhány esztendő alatt faluvá zsugorodott, mert aki nem akasztotta fel magát, vagy nem halt bele az alkoholizmusba, az külföldre költözött.

Mélyszegénységük ellenére a helyben maradottak mégis ökölre mennek az elöljárói címért. A funkcióban lévő Ince (ifj. Kovács Levente) azért, hogy támogathassa leánya, Izabella (Tőtszegi Zsuzsa) egyetemi tanulmányait, kihívója, Szécsi Izsák (Kiss Csaba), a mélymagyar pedig azért, hogy megmentse a székely nemzet becsületét, létét.

A harc akkor fajul el köztük, amikor betoppan a városból az Ince által kihívott rendőr, az újfajta erdélyi rend hetyke őre, Florin (Szotyori József), aki természetesen román, és akinek a szavát ezért szinte senki sem érti a községben. A tragikus végkifejlet másságának lesz egyik következménye.

Florin ugyanis elhiteti magáról, hogy segíteni szándékozik Incének az Izsák elleni harcban, valójában viszont leitatja a falu népét, és kiszedi belőlük az igazságot. Vagyis megtudja, hogy azoknak, akik odahívták, és legfőképpen a polgármesternek vaj van a füle mögött. Sőt az élettársa, Iringó (Tasnádi-Sáhy Noémi) is gyilkos, hisz megölte iszákos-erőszakos férjét.

A közös magyar-román eszem-iszom és mulatozás így megy át dulakodásba, gyűlölködésbe és ökölharcba, amelynek során a két félből előjönnek az évszázados sérelmek, és ezt kegyetlenül, feltartózhatatlanul egymás fejéhez vágják. A legfőbb kérdés tehát ez: kié Erdély, ki volt ott előbb, és ki kezdte? Florin, akinek a fekete bugyiján ott tátong az I Love Ro felirat teljesen hitelszerűen, és az ő nem-erdélyi fajtája, akik egykoron a Duna-partján szopták az anyafarkas csöcsét, vagy a meztelen, csupasz Ince, akinek felmenői emberhúst ettek a nyereg alól, legalábbis a román narratíva szerint? Hiába a harc, nem jutunk dűlőre. Csak Izsák, au ultranacionalista vezér nézi ölbe tett kézzel, én megmondtam! típusú vigyorral az ajkain a székely polgármesterjelölt és a hatalmát fitogtató „oláh” egyenruhás viadalát.

Egyetlen tény viszont világossá válik: román és magyar csak addig barát, amíg szóba nem jön az erdélyi kérdés. Ilyenkor megáll a kés a levegőben, mígnem a sértett fél le nem emeli azt onnan, és bele nem vágja a vélt vagy valós ellenség hátába. A színpadon is ez történik. Asztal, balta, székláb, „druzsba” röpül Florin felé, aki végül kimutatja a foga fehérjét, és kimondja, hülye bozgorok, hazátlan magyarok vagytok ti mind, egyformán szélhámosok és korruptak. El is nyeri méltó büntetését: megetetik a disznókkal.

Hunyadi István rendező a darab mindenik karakterére megtalálta a legmegfelelőbb színészt, így amikor a román államapparátus képviselője a kigyúrt Szécsit román olvasatban folyamatosan szexi úrnak nevezi, nem is csodálkozunk, csak nevetünk. A háttérben mozgó Féleszű Sánta Feri (Kocsis Gyula) is belepasszol a képbe. Túl sok mondanivalója ugyan nincs, mégis teljes valójával hozza a nincstelenné tett falvak férfi lakosságának megjelenését. Ő az, akiből Izsák tábort kovácsol maga köré, hisz nincs is más, kiből. Izabella sem lóg ki a sorból, ő a mai fiatal lányok pontos mása. Füvet termeszt a városi erkélyén, és semmi mást nem kíván, csak pénz, és kimenni Olaszba. Meg is szerzi a testével, amit akar, Izsáktól, aki hőzöng ugyan a nemzeti megmaradásért és az autonómiáért, ám csak a felszínen. Amiért nyomul, az az erdő, amit eladhat.

A Nagyváradi Szigligeti Színház egy bátran szókimondó, szemtelenül tényfeltáró művet hozott el a gyulai színház közönségének. Csak az nem hiszi el, hogy az, amit eljátszottak nekünk, maga a groteszk valóság, aki nem élt ott sohasem. Hát kérem, ennyire dühösek és libabőrösek a hétköznapok ma Erdélyben.