Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bennünk élő múlt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2018. november 23. 08:25
Bennünk élő múlt
Harminc évvel ezelőtt kezdődött a rendszerváltoztatás Gyulán

A huszadik század végi, három évtizeddel ezelőtt kezdődött, és néhány év alatt lezajlott magyar rendszerváltoztatás – a kommunista diktatúrából parlamentáris demokráciába való átmenet – ma már történelem. Ugyanakkor részben a mi történetünk is, azoké a gyulaiaké, akik részt vettek benne. Hogyan is kezdődött és hogyan zajlott le Gyulán ez az életünket mindmáig és bizonyára a jövőben is meghatározó, rendkívüli jelentőségű történelmi átalakulás?

Az első gyulai ellenzéki szervezet, a Magyar Demokrata Fórum városi szervezete 1988. november 24-én alakult meg, de az első nyilvános nagygyűlésre a Jókai Művelődési Házban (ami ma a Gyulai Várszínház Kamaraterme) november 17-én került sor, amikor Für Lajos történész előadását hallgathatták meg a jelenlévők.

November 24-én 17 órától a Gyulai Várszínház Kamaratermében a gyulai MDF megalakulásának körülményeit, az első parlamentáris és önkormányzati választásokig vezető folyamatot felidéző emlékestet tartunk.

Az est első részében Erdész Ádám történész, a Békés Megyei Levéltár igazgatója tart egy-egy rövid előadást, majd Kereskényi Miklós, Markó István és Pocsay Gábor rövid visszaemlékezéseit hallgathatják meg a jelenlévők. Az est második részében kötetlenebb formában a gyulai MDF további alapítóinak múltidéző beszélgetését tervezzük.

A rendezvény nyilvános, minden egykori rendszerváltoztató, alapító és későbbi MDF-tagot, minden a múltunk, városunk története iránt érdeklődő gyulai polgárt, diákot szeretettel várunk.

 

Elek Tibor, Erdész Ádám, Kereskényi Miklós, Pocsay Gábor, Rozsos Sándor

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)