Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harminckét fiatal részesül idén Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. október 27. 09:00
Harminckét fiatal részesül idén Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjban
A támogatást erkölcsi és anyagi ösztönzésnek szánja a képviselő-testület

Keretszám-emelés révén idén tizenegy középiskolás és huszonegy egyetemi hallgató vehette át október 26-án Gyula város képviselő-testületének Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíját a városháza dísztermében. A támogatást anyagi és erkölcsi ösztönzésnek szánja a grémium, emellett a város lakosságmegtartó erejét is növelni szeretné általa.

tizenegy középiskolás és huszonegy egyetemi hallgató vehette át A Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Kónya István, Gyula város alpolgármestere ünnepi köszöntőjében kiemelte: a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat Gyula város önkormányzatának képviselő-testülete az 1/2015-ös önkormányzati rendeletével alapította meg három éve, azzal a céllal, hogy megerősítse a város lakosságmegtartó erejét és megnövelje a kiemelkedően tehetséges középiskolások, főiskolai és egyetemi hallgatók tanulmányainak erkölcsi és anyagi támogatását. Tette ezt annak érdekében, hogy kisdiplomás munkavállalóként a fiatalok a városban telepedjenek le, itt helyezkedjenek el.

Az alpolgármester emlékeztetett: a rendelet értelmében a képviselő-testület évente legfeljebb tíz középiskolásnak és tíz főiskolai vagy egyetemi hallgatónak ítélheti oda október 31-ig az ösztöndíjat. A keretszámtól a grémium legtöbb 60 százalékkal térhet el az Oktatási és Kulturális Bizottság javaslatára, amennyiben a rendelkezésre álló költségvetési fedezet ezt megengedi.

Idén, éppúgy min tavaly és tavalyelőtt, a testület élt ezzel a jogával, hangsúlyozta Kónya István. A szeptemberi határidőig ugyanis 57 pályázat érkezett be hozzájuk, ebből 54 volt érvényes: 17 középiskolásé és 37 felsőoktatási hallgatóé. Közülük idén harmincketten vehették át a Bay-ösztöndíjat, és írhatták alá ünnepélyes keretek között szerződésüket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A gyakorlati tudnivalók ismertetése után a tisztségviselő arról beszélt, mi szükséges ahhoz, hogy valaki eredményes legyen. A magyar labdarúgó válogatott volt kapusát, Király Gábort idézte, aki azt mondta, a tehetség kevés ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, és rámutatott: a siker titka mindenkinél más és más. Hisz az, hogy ki mennyire tud élni azzal az előnnyel, amit a szorgalommal és kitartással megszerzett plusz tudása jelent, csakis rajta múlik. Példaként a Gyuláról elindult Bay Zoltán, Munkácsi Mihály és Erkel Ferenc életpályáját említette, hisz amikor még csak gyermekek, ifjak voltak, róluk sem sejtette senki, mekkora karriert futnak majd be.

Az alpolgármester aláhúzta: bízik abban, hogy Gyula város képviselő-testületének ösztöndíja tovább erősíti a kitüntetett fiatalok lendületét és akaratát, hogy elődeikhez hasonlóan végül kihozzák magukból a legjobbat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Az ösztöndíjasoknak Pacadzisz Oresztész, a Gyulai Polgármesteri Hivatal önkormányzati és kulturális ügyekért felelős osztályvezetője is gratulált. Előbb Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzetéből olvasott fel nekik egy részletet, majd azt mondta, legyenek büszkék magukra, mert a város is nagyon büszke rájuk.

Gitárjátékkal két friss ösztöndíjas, Kiss Bendegúz és Tar Dániel Attila működött közre az ünnepségen.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A középiskolai tanulók közül havi 9 ezer forint összegű ösztöndíjban Bálint Erzsébet (katolikus gimnázium), Bittó Eszter (Erkel Ferenc gimnázium), Boros Menta (Andrássy Gyula gimnázium), Bozó Zsuzsanna (Erkel Ferenc gimnázium), Fenyvesi Tibor (Erkel Ferenc gimnázium), Malkócs Boglárka Ibolya (katolikus gimnázium), Orbán Martin (Nicolae Bălcescu gimnázium), Révész Tamás (katolikus gimnázium), Sebestény János (Erkel Ferenc gimnázium), Szép-Gergely Zsófia Helga (szegedi Radnóti Miklós kísérleti gimnázium) és Szokolyai Kristóf Ádám (Erkel Ferenc gimnázium) részesült.

A főiskolai és egyetemi hallgatók közül a havi 13 ezer forint összegű stipendiumnak Aradszky Csilla Réka (5. évfolyamos jogász, SZTE), Balássy Fanni Eleonóra (2. évfolyamos magyar-olasz szakos, ELTE), Barát Aszparuh Zoltán (első évfolyamos programtervező informatikus, SZTE), Bodor Kira (első évfolyamos orvostanhallgató, SZTE), Cziczeri Klaudia (második évfolyamos japán és koreai szakos, ELTE), Dézsi Károly (elsőéves orvostanhallgató, Semmelweis Egyetem), Fodor Sára (első évfolyamos a kereskedelem és marketing szakon, SZTE), Göndör Vanda (első évfolyamos a kereskedelem és marketing szakon, BGE), Gyarmat Noémi (első évfolyamos a kommunikáció és média mesterszakon, Corvinus), Jimoh Dániel Adenike (első évfolyamos mechatronikus, BME), Kiss Bendegúz (első évfolyamos gépészmérnök, BME), Kopcsák Róbert (második évfolyamos magyar szakos, ELTE), Krajcsi Emese (második évfolyamos geográfus mesterszakos, SZTE), Nyitrai Dóra (harmadik évfolyamos nemzetközi tanulmányok szakon, Corvinus), Regős Csaba Bertold (első évfolyamos jogász, SZTE), Süli Szabina Mercédesz (első évfolyamos nemzetközi tanulmányok mesterszakon, SZTE), Szegedi Noémi (harmadik évfolyamos gazdálkodás menedzsment szakon, Corvinus), Szokolyai Adrienn Tímea (második évfolyamos orvostanhallgató, SZTE), Tar Dániel Attila (első évfolyamos nemzetközi gazdálkodás szakon, SZTE), Tar Tímea (második évfolyamos pénzügyi mesterszakos, SZTE) és Tokaji Csenge (első évfolyamos kémikus, SZTE) lehet a boldog tulajdonosa.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)