Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 61 új gesztenyefát ültetnek el a Béke sugárúton

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2018. október 26. 11:25 • Frissítve: 2018. október 26. 13:05
61 új gesztenyefát ültetnek el a Béke sugárúton
Megkezdődött a kivágott növények pótlása

Szászné Várkonyi Adrienn városi főkertész, Petrovszki Krisztián, a Clean-Way Kft. ügyvezetője és Görgényi Ernő polgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Megkezdődött a kivágott gesztenyefák pótlása a Béke sugárúton, a napokban 61 növényt ültetnek ki – jelentette be Görgényi Ernő polgármester október 26-án a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A városvezető emlékeztetett: a Béke sugárúton harmincnyolc beteg, elöregedett fát kellett kivágni. Elmondta: az új növények közül negyvenötöt a gyulai önkormányzat vásárolt meg, tizenhatot pedig a Clean-Way Kft. ajánlott fel. A beruházás összesen 2 millió forintba került, ebből 524 ezer forintot a vállalkozás biztosított.

A polgármester felidézte: a cég nem először segíti a várost zöldprogramjának megvalósításában, tavaly fél millió forinttal járult hozzá annak a harmincegy kocsányos tölgynek a beszerzéséhez, amelyet a Csabai úton ültettek el.

Jelezte: a gesztenyefákat a Gyulai Közüzemi Kft. munkatársai két ütemben ültetik el. A munkálatok várhatóan november 10-én fejeződnek be.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Petrovszki Krisztián, a Clean-Way Kft. ügyvezetője arra biztatta a helyi vállalkozásokat, hogy támogassák a város faültetési programját, hiszen ezzel visszaszorítható a szén-dioxid-kibocsátás, így hozzájárulhatnak a klímaváltozás lelassításához.

A sajtótájékoztató után a résztvevők az Implom József általános iskola diákjaival együtt ültették el az első fákat. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a kivágott növények helyére piros virágú vadgesztenyék kerülnek, amelyek ellenállóbbak a kártevőkkel szemben, mint a kivágott fehér virágú egyedek.

A helyi védelem alatt álló Béke sugárúti fasor egyébként vegyes életkorú, egyedei között öt évnél fiatalabb és százéves is akad.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)