Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ötvenéves a gyulai Temesvári úti idősek klubja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2018. szeptember 12. 14:31
Ötvenéves a gyulai Temesvári úti idősek klubja
Az ellátottak és a dolgozók együtt ünnepelték a jubileumot

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Ötvenedik születésnapját ünnepelte szeptember 12-én a gyulai 3-as számú idősek klubja a Temesvári úton. A jubileumi eseményre minden ellátottat meghívott az intézmény kollektívája, és az idősotthon régi igazgatói is helyet foglaltak a közönség soraiban.

Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében kihangsúlyozta: nagy esemény bármelyik intézmény életében a fél évszázados múlt megünneplése.
 
– Ez az öt évtized azokról szólt, akik megtalálták a társaságot, a magány elleni orvosságot az intézményben, és azokról a dolgozókról, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a környéken lakó nyugdíjasok élete szebb legyen – fogalmazott a városvezető, aki hozzátette: Gyulán alakult meg az első hasonló klub a megyében, 1968-ban. 
 
Ezek után a jelenlegi ellátottak és korábbi vezetők tartottak élménybeszámolót. Elmondták, hogy miért szeretnek a klubba járni, és hogyan teltek az elmúlt évtizedek. 
 
 

Görgényi Ernő polgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Fontos úgy élnünk, hogy végül elmondhassuk, életünket a legszentebb ügynek, a közösség szolgálatának szenteltük – fogalmazott Mengyán Ilona, a klub egyik korábbi vezetője, aki kiemelte: intézményvezetőként az emberek felemelése volt a célja. 
 
Kiss Szabolcs, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének vezetője lapunknak elmondta: kifejezetten fontosnak tartják, hogy a kisebb és nagyobb eseményeket mindig megünnepeljék intézményeik látogatóval együtt. 
 
– Az 50 éves fennállás azt jelzi, hogy évtizedek óta fontos a város számára az idősekről való gondoskodás, és egyúttal azt is, hogy ennek továbbra is létjogosultsága van városunkban. A telephelyek száma folyamatosan bővült, jelenleg 10 intézményünk van, folyamatos kihasználtsággal – árulta el Kiss Szabolcs
 
A rendezvény közös ebéddel, zenével és tánccal zárult.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)