Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fővárosi rivális érkezik a gyulai lányok elé

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. szeptember 12. 18:00
Fővárosi rivális érkezik a gyulai lányok elé
A Gyulai Amazonok csapata a Budapest Honvéd együttesét fogadja szeptember 16-án

Az U19-es labdarúgó-bajnokság második, szeptember 16-i fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Budapest Honvéd együttesét látja vendégül. Az első etap vesztes csatája után egy fővárosi rivális érkezik az Id. Christián László Városi Sporttelepre.

képünk egy tavalyi mérkőzésen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Molnár Zoltánné gárdájának idén is a bajnoki dobogó valamely fokának megszerzése a célja. A kőkemény bajnoki idénynek ígérkező sorozat első fellépésén kétgólos vereséggel távoztak a fürdővárosi lányok a kecskeméti arénából, ám a vezetőedző szerint sok pozitívuma volt a mérkőzésnek.

– Sajnos a találkozó nem a terveink szerint alakult, több lány is mélyen a tudása alatt játszott. Ettől függetlenül a második félidő utolsó 30 percében mutatott játék alapján lehet építkezni – olvasható a klub közösségi oldalán.

A magyar U19-es válogatott Balogh Noémit is a soraiban tudó „várvárosi” együttes, a következő körben a Budapest Honvéd alakulatával találkozik, amely két kör megtétele után vezeti a bajnoki pontversenyt.

A Gyulai Amazonok csapata a tavalyi szezon keleti csoportjának bajnokaként veszi fel a versenyt a nagy múltú egyesület korosztályos együttesével, amely az előző szezon közép csoportjának bronzérmével büszkélkedhet.

Az igazi futballcsemegének kinéző összecsapás 11 órakor veszi majd kezdetét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)