Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 16 súlyos és 40 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. augusztus 18. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 16 súlyos és 40 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 57 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyekből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 ember életét vesztette, 16 súlyos és 40 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 36 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 209 személyt állítottak elő, köztük 103 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 127 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 1 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Magyarország területén 2 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)