Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jelesre vizsgáztak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S.E. • HÍREK • 2018. augusztus 18. 16:00
Jelesre vizsgáztak
A Facebook Gyulai csevegőjében olvastuk

A GYULAI CSEVEGŐK ONLINE FÓRUMA

Illusztráció: Gyulai Hírlap 

Elveszett irattáskáját és pénztárcáját is visszakapta a becsületes megtalálótól Vahl Richárdné férje. A feleség a Gyulai csevegő Facebook-oldalon mondott köszönetet.

„Azt, hogy vannak jó emberek, mindig is tudtam, de szerintem városunkban a becsületes emberek egyre többen vannak” – fogalmazott. Mint írta, a férje a kocsija tetején felejtette a nyitott irattáskáját, és csak otthon vette észre, hogy nincs meg.

„Visszament a Temesvári útra, ahol a dinnyét vette. A pénztárcája még az elején leeshetett, azt a megtalálója odaadta a dinnyét áruló kislánynak. Az irattáskáját egy fiatalember hozta vissza a lakcímkártya alapján” – fejtette ki. Hozzátette: férje összes irata és a pénze is hiánytalanul meglett.

„Szívesen láttam volna a nevét mindkettőnek. Emberségből ötös!” – szólt hozzá a poszthoz Cseke Mihályné.

„Ez lenne a természetes” – vélekedett Magyar Mihályné.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)