Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 14 súlyos és 38 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. augusztus 11. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 14 súlyos és 38 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök augusztus 10-én 53 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Egy halálos kimenetelű balesetben három ember életét vesztette,14 súlyos és 38 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 143 személyt fogott el, közülük 29 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 80 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 184 személyt állítottak elő, köztük 88 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 129 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 25 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint 1 fő határsértőt fogtak el. További 6 személlyel szemben embercsempészés bűntett, 3 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)