Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai aranyérem Lengyelországból

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. augusztus 07. 14:30
Gyulai aranyérem Lengyelországból
Zvolenszki Gergő lett a 16 év alatti korcsoport bajnoka a Nemzetközi Történelmi Íjászversenyen

A lengyelországi Golub-Dobrzyń adott otthont a Nemzetközi Történelmi Íjászversenynek augusztus 5–6. között. A magyar csapat tagjaként négy gyulai versenyző is a lőlapok elé állt.

Zvolenszki Gergő a dobogó legfelső fokán

Forrás: Kerecsényi László Íjász Egyesület

A festői szépségű kastély környezetében a mezőny tagjai két nap alatt három pályán versengtek egymással. A húsz ország közel háromszáz íjásza 3D, lőlapos és technikai-ügyességi célokra lőhetett.

A Kerecsényi László Íjász Egyesületet négy fő képviselte a nemzetközi találkozón, akik közül Zvolenszki Gergő a 16 éven aluli korosztály dobogójának legfelső fokára állhatott.

 

 

Forrás: Kerecsényi László Íjász Egyesület

A gyulai csapat beszámolójából kiderült, hogy a magyar különítmény hősiesen és becsületesen küzdötte végig a megmérettetést: a csapattagok három arannyal és egy hatodik helyezéssel gazdagították a hazai íjászat eredményeit.

A magyar csapat gyulai tagjai: Lovász Tamás, Zvolenszki Gergő, Zvolenszki Richárd és Molnár Zoltán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)