Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hatalomból

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Mocsár-Pörjés JózsefPUBLICISZTIKA • 2018. augusztus 05. 18:00
Hatalomból
Félelemkeltés

Mocsár-pörjés józsef

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

 
Kaptam egy levelet mint főszerkesztő. Mindegy, hogy kitől. Gondolkodtam azon, hogy lapunk olvasói rovatában szóról szóra megjelentetjük. Aztán letettem a közlésről. Azt hiszem, ez volt a legjobb döntés, de nem miattam, hanem a levél írója miatt. 
 
A levél, amiben valaki  magánügyeiről írt, tele volt indulattal. A feladóját személyesen nem ismerem. A találgatások végett közlöm, hogy nem gyulai. Azt már megszoktam, hogy az újságírás és a lapszerkesztés pont olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá. Ebben a levélben is kaptam hideget és meleget egy lapunkban megjelent publicisztika miatt. A levél írója szépen kioktatott arról, hogyan is kellene szerkeszteni a Gyulai Hírlapot, milyen cikkeknek szabadna megjelenni, kiknek kellene vagy nem kellene publikálni. Végül felszólított engem arra, jobban figyeljek oda, hogy egy polgári lapban milyen hangnemű és tartalmú írások kapnak helyet. 
 
A levélíró véleményével nincs bajom. Lehet szeretni, kedvelni, utálni és gyűlölni, vagy másképpen megfogalmazva: támogatni, tűrni és tiltani azt, amit főszerkesztőként csinálok. Az indulat is elfogadható a levél írójától, hiszen érintett valamiben. Egyetlen dolog azonban elfogadhatatlan abban, amit tett: a neve mellé elegánsan odabigyesztette politikai titulusát, hogy tudjam és érezzem, kivel is állok én szemben. 
 
Képviselő úr, tisztelettel kérem, hogy ne hatalomból, erőből, egy politikai frakcióval a háta mögött próbáljon meg magánügyeiben eljárni, és hatást gyakorolni rám. A levele nevetséges, amit viszont sugall, az félelmetes. 
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)