Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Molnár Borókát köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2018. július 11. 17:15
Molnár Borókát köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében
Az apróság különleges módon kapta keresztnevét

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Molnár Borókát és családját köszöntötte a gyulai Babaruha program keretében Görgényi Ernő július 11-én. A városvezető egy Póka György-festménnyel, virággal és névre szóló babaruhával ajándékozta meg a családot.

Az apróságról megtudtuk, hogy kifejezetten nyugodt baba, aki végigalussza az éjszakákat. A csöppséget lassan oviba készülő, örökmozgó nővére várta haza.

Az édesanya elárulta, hogy lányai különleges módon kapták neveiket. – Amikor biztossá vált gyermekünk érkezése, szinte mindenhonnan borókás mintázatú tárgyakat kaptunk, illetve mindenhol borókabokrokkal találkoztunk. A jelekből tudtuk meg, hogy kislányunk lesz, így a Boróka nevet adtuk neki.

A kislány barátságos mosollyal fogadta látogatóit. A köszöntés végén az anyuka élő bejelentkezésben köszönte meg a város ajándékát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)