Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 85 évvel ezelőtt hunyt el David Voniga

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2018. június 02. 12:00
Időutazás Gyulán – 85 évvel ezelőtt hunyt el David Voniga
Évforduló

85 évvel ezelőtt, 1933. június 2-án hunyt el Gyüregen a gyulai születésű David Voniga [Vonyiga Dávid] (született 1867-ben) költő, újságíró, ortodox pap. Tanulmányait Gyulán, Belényesen, Budapesten és Aradon végezte. Az 1890-es évek végéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal - élt és dolgozott Gyulán. 1900-as évekig legnagyobb figyelmet az újságírásnak szentelte. 1892-ben Világoson kiadta a Gazeta Economului című lapot, majd 1894-ben Gyulán a Lumina című újságot. Ez utóbbiban az oktatással és neveléssel, valamint a vallási élettel foglalkozó cikkek kaptak helyet, amelyeket a román értelmiségnek szánt. 1896-ban különböző temesvári lapok munkatársa volt. Majd a papi hivatást választotta és letelepedett Gyüregen.

david voniga

Forrás: nemzetisegek.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)