Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Együtt ünnepelték a gyereknapot a gyulavári bölcsődések és szüleik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. június 01. 17:11
Együtt ünnepelték a gyereknapot a gyulavári bölcsődések és szüleik
A családokat közös evés-ivás és sok játék várta

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Gyermeknap alkalmából családi napot tartottak június 1-jén a gyulavári bölcsőde felújított játszóudvarán. Az eseményen a kicsik ugrálóvárban és a házi süteményekkel teli büfében pihenhették ki a nap fáradalmait.

Bondár Attiláné, a tagintézmény vezetője lapunknak elmondta: hosszú évek óta  részei a hasonló események az intézmény életének.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy a szülők kezdeményezésére indult ez a mai program. Abban, hogy sikeres legyen, minden segítséget megadnak nekünk, tombolát árulnak, szendvicseket készítettek, és egy jó kis büfét is összehoztak azért, hogy szórakozva tölthessük el együtt a délutánt – részletezte. 

A rendezvény az Acid Jazz minicsapatának táncos előadásával indult, majd ugrálással, beszélgetéssel és sok-sok játékkal töltötték a napot a gyulavári bölcsődések és szüleik.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)