Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sebestyén Márta és Andrejszki Judit ad közös koncertet Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2018. május 16. 13:00
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit ad közös koncertet Gyulán
Programajánló

Május 20-án, vasárnap 18 órától Sebestyén Márta és Andrejszki Judit lép színpadra a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban

Forrás: Eger.hu

Művelődési központ

Holó Hóbel László képzőművész Árnyékok ösvényén című kiállítása június 3-ig látható. Május 16–17-én 19 órától a Bánfalvy Stúdió A miniszter félrelép című bérleten kívüli előadása tekinthető meg. Jegyár: 3500 Ft.

Százéves cukrászda

Fábián Irén festőművész alkotásai láthatók a cukrászda folyosógalériájában május végéig.

Pándy kórház galériája

A Semmelweis-ikon című vándortárlat, amely Semmelweis Ignác életét és munkásságát mutatja be, május 30-ig mindennap megtekinthető munkaidőben.

Gyulavári kastély

Május 18–20. között nyolcadik alkalommal rendezi meg az Együtt Gyulaváriért Egyesület a Gyulavári Kastélynapokat. A rendezvény fő eseménye az országos vadfőző verseny, illetve a kispályás labdarúgótorna. Mindhárom napon színes programok és koncertek (Bikini, Kormorán, Get Over It, Pernahajder Campbell) várják a gyermekeket és a kikapcsolódni vágyó felnőtteket.

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Május 20-án, vasárnap 18 órától Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes és Andrejszki Judit barokk szoprán, csembalista és orgonista  ad közös koncertet. A belépő 2.500 Ft.

ndöcs-kert

Május 27-én, vasárnap rendezik meg a városi gyermeknapot. 14.40-től „vadmotoros felvonulás” indul a várkertből a Göndöcs-kertbe. 15 órától Gyula Város Egyesített Óvodája táncműsort ad. 15.15-től a Calliope Színjátszó Kör A varázsló király című mesét, a Hahota Gyermek Színház pedig Ludas Matyi meséjét adja elő. 17 órától a Ghymes ad gyermekkoncertet. 18 órától osztják szét az 500 szeletes óriástortát. Az ingyenes programon egész nap ugrálóvár, népi körhinta, Bábika játszóház, jóga, torna, tűzoltó- és rendőrségi bemutató várja a gyerekeket.

Tölgyfa étterem

Május 20-án, vasárnap 19 órától Gyula Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata pünkösdi romaestet rendez. A részvételi szándékot a következő telefonszámon kell jelezni: 06-30/797-1882.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)