Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pallagi Zitát köszöntötték a Babaruha-program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. március 13. 11:30
Pallagi Zitát köszöntötték a Babaruha-program keretében
A kislány megérkezését már nagyon várta óvodás nővére is

Gyula város egyik legfiatalabb lakóját köszöntötte otthonában Mittag Mónika képviselő a városi Babaruha-program keretében március 13-án. Az apróság a Zita nevet kapta és németvárosi otthonukban fogadta a vendéget szüleivel és testvérével, Nórival együtt.

Pallagi Zita és családja

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Óvodás nővére elmesélte, hogy már nagyon várta a kistestvérét, sokat tud segíteni az ellátásában, és ha kell, hozza és viszi az apróságot.
 
A lányok édesanyja, Renáta lapunknak elmondta, hogy újszülött kislánya december 12-én látta meg a napvilágot, 3670 grammal. Kiderült: Zita nagyon jó baba, aki rendesen eszik és szépen gyarapszik. Anyukája hozzátette, hogy a kislány nevét nevét párja választotta.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A családfő azt is elárulta, hogyan jutott eszébe a Zita keresztnév. 
 
– Egyszerű, könnyen megjegyezhető, de mostanában nem túlságosan gyakori nevet szerettem volna választani, így találtam meg a Zitát, amivel a család minden tagja egyetértett végül – árulta el a lányok édesapja. 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)