Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Harmadik Királyfi vagy Királylány a Kárpát-medencében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2018. március 07. 14:00
A Harmadik Királyfi vagy Királylány a Kárpát-medencében
Nemzetközi irodalmi versenyt hirdetett az Áldás Népesség Egyesület

A Harmadik Királyfi vagy Királylány a Kárpát-medencében címmel hirdetett irodalmi pályázatot az Áldás Népesség Egyesület. Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület testvéregyesületének felhívására az 5–8. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ahogy az a felhívásból kiderül, az egyesület arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a magyarság lélekszáma rohamosan csökken. Emellett a többgyerekes családmodellt is szeretnék népszerűsíteni.  

A kiírók bármilyen műfajú (például vers, próza, valós történet, napló, tudományos dolgozat, riport) alkotást elfogadnak. A téma a harmadik testvér iránti szeretet, illetve az utána való vágyakozás. 

Az első helyezettek 800 eurót, a második helyezettek 600 eurót, a harmadik helyezettek 400 eurót kapnak. A zsűri regionálisan is kiválaszt egy-egy munkát Magyarország, Erdély és Románia, Kárpátalja és Ukrajna, a Felvidék, a diaszpóra, a Muravidék és Szlovénia, Délvidék-Tengermellék és Horvátország, valamint Vajdaság és Szerbia régióiban.

A pályázatokat április 4-ig várják a szervezők. Az eredményhirdetés június 18-án várható. A beérkező munkákat hétfős zsűri bírálja el.

További információt az aldasnepesseg@gmail.com e-mail-címen, illetve a 00-40-744-562-440-es és a 00-40-364-404-895-ös telefonszámokon lehet kérni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)