Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Negyedszázadnyi fennállását ünnepelte a Békéstáji Művészeti Társaság

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. január 26. 15:00 • Frissítve: 2018. január 27. 12:30
Negyedszázadnyi fennállását ünnepelte a Békéstáji Művészeti Társaság
Előadást tartott Lonovics László a Gyulai Várszínházban

Békés táj címmel nyílt kiállítása a Békéstáji Művészeti Társaság tagjainak január 25-én a Gyulai Várszínházban. A magyar kultúra napjához kötődő tárlatnyitót követően Lonovics László tartott előadást a kortárs művészet formanyelvéről, saját hitvallásáról. 

A kiállítás megnyitója a Gyulai Várszínházban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Előjáték a fúgához

Elek Tibor színigazgató köszöntőjében az esemény előzményeiről kifejtette, ha már meghívták Lonovics Lászlót előadónak a Kortárs Művészeti Mesterkurzusra, akkor úgy gondolták, a mellette álló Békéstáji Művészeti Társaságot is meghívják egy kiállítás erejéig. A csoportosulás ugyanis nemrég volt 25 éves, az évfordulót pedig méltóképpen kívánták megünnepelni. Erre már tavaly ilyenkor ráhangolódtak, mondta, majd tréfásan megjegyezte, az ünneplést ugyanis néha hónapokig el lehet húzni.

– Ez a kiállítás prelúdium, előjáték a fúgához. A fúgát ma Lonovics László játssza le. Én nem tudom, ő mit fog mondani az elmúlt száz év művészettörténetének hullámairól, és hogy ő ezeken a hullámokon miként evezett biztonságosan a saját hajójával. Én csak azt látom, hogy mi most ennek az óceánnak, ennek a hullámverésnek a partján, a szárazföldjén állunk, egyelőre – fogalmazott Banner Zoltán, akit Elek Tibor arra kért, nyissa meg a Békés táj című időszaki kiállítást.

A művészettörténész a tárlat anyagáról úgy vélekedett, csupán egy csepp, amely az arcunkba, a szemünkbe hullik. Ám ebben a cseppben benne van az egész tenger, a teljes óceán. Benne kavarog a század összes színe, formája, vonala. Az elmúlt századra, és azokra az évtizedekre, amelyekben élünk, nyugodtan ráfoghatjuk, hogy egy eklektikus művészeti korszak, amelynek követői, szereplői maguk sem lehetnek másmilyenek. Megszűntek a nagy stílushullámok, az átfogó tendenciák, azok az újítások, amelyek csak néhány művészcsoportosulásét jelentették, egyre rövidebb időszakaszra korlátozódtak. Mindaz, ami történt, magyarázta a művészettörténész, csupán arra volt jó, hogy elnevezéseiket beiktassák a művészettörténeti könyvekbe.

Méltatásában Banner Zoltán arra is reflektált, hogy minél fejletlenebb gazdaságilag egy régió, annál hatványozottabban jelentkeznek talaján a tehetségek. A Békés megyei tengelyen olyan nevek tűnnek fel, mint a Munkácsy Mihályé, a Perlott-Csaba Vilmosé, a Molnár C. Pálé. Ezernyi csodálatos életmű virágzott itt ki, s bontakozott ki a második világháború után is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Vajon teremthető-e művelt ember?

Békés megyében először a rendszerváltozás után fogalmazódott meg, hogy a szakmailag elitnek nevezhető művészeknek is legyen egy közössége, idézte fel Banner Zoltán. Az alapítók egy naiv programot is megfogalmaztak, amely által egy kicsit meg akarták váltani a világot. Azt szerették volna elérni, hogy ne csak műveket, hanem művelt embereket is teremtsenek. Hogy megtalálják a művészetnek azokat az összekötő módozatait, amelyek közelebb hozzák a valódi műalkotáshoz a művészileg iskolázottabbakat.

A létrejött Békéstáji Művészeti Társaság, amely tavaly volt 25 éves volt, és ma is 25 éves, huszonhárom évét Lonovics László elnöklete alatt élte meg. Az, hogy a magyar kultúra napja alkalmából a képzőművész előadást tartott a várszínházban, jelképes is, és meghatározó is, hisz ezzel köszönt le tisztségéről, mutatott rá a művészettörténész.

Banner Zoltán jelezte, keresik a megoldást arra a helyzetre, amit ők idézték elő, a társaságot ugyanis igyekeztek megfiatalítani az elmúlt években. Utalt arra, hogy Békéscsabán működik egy nívós művészeti középiskola, ahonnan kiváló művésztanárok munkája révén számos olyan fiatal került ki, akik főiskolán, egyetemen képezték tovább magukat, és visszatértek a megyébe. Úgy vélte, 2018-ban meg kell találni annak a futószalagnak a szálait, amelyek által hozzákapcsolhatják az embereket a művészethez. A jövőt illető bizonytalanságait, kétségeit egyetlen kérdésbe tömörítette: vajon van-e erre lehetőség?

Banner Zoltán ismételten leszögezte, a tehetségek ott teremnek, ahol nagy a kihívás, ahonnan nehéz az Értől elindulni, és befutni az óceánba. Ezért reményét fejezte ki abban, hogy lesz egy olyan nemzedék, amely megépíti majd magának a saját magasba ívelő tengelyét.

A kiállításról végszóként azt mondta: a művészi minőséget szemlélteti, majd így fogalmazott: Lonovics és társai mindig arra törekedtek, hogy a tehetség és a szakmai tudás szintézise legyen a cél, a program. Ha már nem tudnak többet tenni az emberiségért, nem tudják megváltani a világot, mutassák meg, mi a művészeti kvalitás abban a korszakban, amelyben a minőség már csak fizikai, ipari, gazdasági fogalom, nem pedig lelki, emberi és szellemi. Ami most összejött, erre vonatkozóan bíztató.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A prelúdium utóhangja

Lonovics László előadásában a legfontosabb 20. századi magyarországi irányzatokat vette számba, számos példát felmutatva mutatta be a legfontosabb kortárs művészeti csoportosulásokat, a Zuglói Kör által elindított lakáskiállításoktól kezdődően a békéscsabai országos grafikai seregszemléig. Elmagyarázta azt is, miért van az, hogy gyakran nem tudja beleilleszteni az Alföldi iskola eredményeit a vele párhuzamosan futó nonfiguratív kurzusba, végül pedig önnön munkásságát is összefoglalta.

A Békés táj című kiállításon E. Szabó Zoltán, Fazekas Attila, Gnandt János, Horváth Ádám, Lonovics László, Oroján István, Simón Debóra Eszter, Székelyhídi Attila, Szereday Ilona, Várkonyi János alkotásait tekinthetik meg díjtalanul az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)