Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pálovits Ágota: A nő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. december 20. 12:30
Pálovits Ágota: A nő
Boróka-kiállítás nyílt a könyvtárban

Csontváry patikus volt, amellett, hogy a magyar festőművészet egyik legkarakteresebb, legérdekesebb figurája. Pálovits Ágota is gyógyszerész, civilben pedig kiváló művész. Időszakos kiállítása a Mogyoróssy János könyvtárban tekinthető meg díjtalanul 2018. január 12-ig.

A nő című tárlaton Pálovits Ágota régebbi és újabb kompozíciói is megtekinthetők

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az alkotót Bokor Ildikó, a gyulai Boróka kulturális egyesület elnöke mutatta be a publikumnak december 19-én a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében. Köszöntőjében azt mondta, a kiállító annyira szerény, hogy folyton elhárítja magától az őt méltán megillető kedves jelzőket. Amikor meglátta első képeit, és rajtuk a törékenységet, a szépséget, azonnal elhatározta, hogy ezt másoknak is megmutatja. Pálovits Ágotát a Boróka egyesület nevében kérte fel a nyilvános bemutatkozásra.

A tárlat címe nem véletlenül A nő. Ágotát ugyanis a női alakok, a nőiesség ihleti, érinti meg leginkább, fogalmazott Bokor Ildikó. Képsorain a nagyon modern stílusú, menő városi hölgyektől a szecessziós hajlékonyságú sziluettekig minden fajta alakot láthatunk.

– A nőiesség, ami ezekből az alkotásokból felsejlik, tökéletesen tükrözi a szebbik nemnek azt a termékenységét, amellyel a világnak életet képes továbbadni – fogalmazott a tárlat ötletgazdája és főszervezője.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Pálovits Ágotától megtudtuk, a gyógyszerészetet is szereti, de elsősorban megélhetési megfontolásból választotta hivatásának. Az alkotás teljesen más minőséget képvisel életében, hisz gyermekkora óra foglalkoztatja. Festészeti órákra Szegeden, egyetemi tanulmányai alatt kezdett járni, mostanság Békéscsabán képezi magát tovább. Az üzleti élet azonban nagyon lefoglalja, így a művészetre kevés ideje jut.

A nő című tárlaton régebbi és újabb kompozíciói is megtekinthetők. A legidősebb három éves, a legfrissebb néhány hónapos. Kifejtette, önmagát is rá szokta festeni a vászonra, a kartonra, például a kézfejét, vagy az ujjait, ám az arcokat másoktól kölcsönzi, mert úgy látja, a sajátja nem teljesen szabályos.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az egyesület ezzel a kiállítással azoknak kedveskedik karácsony alkalmából, akik érdeklődnek a művészet iránt, imádják a lélekemelőt.

A megnyitónak közreműködői is voltak. Czeglédi Katalin énekművész és Simonfi Gábor muzsikus zenés összeállítással tették színesebbé az estét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)