Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „A hibáim tanítottak és formáltak, a sikereim megerősítettek”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • INTERJÚ • 2017. december 27. 15:00
„A hibáim tanítottak és formáltak, a sikereim megerősítettek”
Pákozdi Rebekával beszélgettünk az életről és a tervezésről

Esélyt adtunk Rebekának arra, hogy hármat kívánjon. Aztán nehezen hittük el, hogy csak kettőt szeretne. Pedig de: egy transzporterre és örök életre vágyik. A harmadik kívánságot ajándékba adná. Ezek után csakis az jutott eszünkbe, hogy annyira azért nem is szerény. Ám hogy valójában milyen, megtudhatják a vele készült interjúnkból. (Ha még emlékeznek: Pákozdi Rebeka az a gyulai formatervező ifjú hölgy, aki tartásjavító hátizsákjával kiérdemelte a világ egyik legrangosabb design-díját.)

pákozdi rebeka a díjátadón

Fotó: Gyulai Hírlap

– Nemrég vetted át a világ egyik legrangosabb formatervezési díját. Milyen út vezetett az elismerésig?

– A Red Dot Design-díjat idén nyertem el Concept Design kategóriában. A formatervezői szakmának ez az egyik legrangosabb elismerése, az innovatív ötletek és a minőség védjegye. Hosszú út vezetett idáig, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült végigmennem rajta.

Az Erkel gimi elvégzését követően Budapestre költöztem, ahol a munka mellett felvételi előkészítőkre jártam, művészeti pályára készültem. Eleinte a divattervezés érdekelt, végül 2010-ben felvettek a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (ma már METU) kézműves szakára. A Bachelor képzés első éve után szakosodás következett, amelynek keretében a divattervezés helyett a kerámiát választottam. Ezen a specializáción a tárgytervezés érdekelt a legjobban, ebből következett a formatervező mesterképzés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az itt készített diplomamunkámmal érdemeltem ki a Red Dot-díjat.

Kihívások és nehézségek is voltak az eddig bejárt utamon, de ha egyszer valamit kitalálok, azt előbb-utóbb kemény munkával meg is szerzem.

– Milyen mesterművel pályáztad meg a díjat? Milyen elvárásoknak kellett megfelelnie a pályaműnek?

– A díjat az Onni elnevezésű munkámmal érdemeltem ki, amely egy újításnak minősülő tartásjavító hátizsák. A táska a vállak hátrahúzásával, a gerinc ívéhez igazodó merev hátrészével ellensúlyozza és korrigálja a görnyedt testet. Belső elrendezése a súly optimális eloszlását segíti, ezzel is megkönnyíti a helyes tartást. Az alapvető szempontok, amelyeknek a versenyen meg kell(ett) felelni: az innováció, az esztétikai minőség, a projekt megvalósíthatósága, valamint a funkcionalitás és az érzelmi tartalom.

– Milyen volt a mezőny, kikkel versenyeztél, kik zsűriztek?

– A Red Dot Award: Concept Design versenyre a világ minden részéről küldtek be pályaműveket. Idén 4724 nevezés érkezett be 54 országból, ami rekord számú jelentkezésnek számít. A 20 tagú zsűri ezekből választotta ki a nyertes pályaműveket, a nevezők mindössze 6 százaléka nyert Red Dot Design-díjat.

– Kapható lesz idehaza a terméked?

– Egyelőre csak egyetlen prototípus létezik, de mindenképp szeretném piacra vinni a táskát, remélhetően 2018-ban erre lesz is lehetőségem. További információkért a www.rebekapakozdi.com címen elérhető weboldalamat érdemes figyelni. A portálon át e-mailben van lehetőség a személyes kapcsolatfelvételre. Szívesen válaszolok a megfogalmazódó kérdésekre.

 

a díjnyertes táska

Fotó: Rácmolnár Milán

– Mi a különbség a külföldi és a hazai formatervezési alapkoncepció között?

– A mesterképzés alatt lehetőségem volt tanulmányokat folytatni a Köln International School of Design egyetemen. Az Erasmus-féle ösztöndíjnak köszönhetően fél évet tölthettem a németországi felsőoktatási intézményben, ahová közel 40 külföldi diák érkezett velem együtt a világ minden tájáról. Így a projekteken egy kulturálisan színes környezetben, különböző látásmódú designer hallgatóval közösen dolgoztunk. Lényeges különbség azonban nem volt érzékelhető a magyar és a külföldi tervezési módszer között. Tulajdonképpen pont az a szép ebben a szakmában, hogy képesek vagyunk egyazon nyelvet beszélni.

– Gyermekkorodban néptáncoltál. Mi vezetett rá arra, hogy egy másik, ám az alkotóművészethez mégis közel álló hivatást válasz?

– Egészen kicsi korom óta szeretek alkotni, létrehozni dolgokat. Gyermekként, kamaszként főként ékszereket készítettem, ma viszont már bármilyen anyaghoz szívesen nyúlok, mivel maga az alkotás folyamata az, ami örömmel tölt el, ebben találtam, találom meg önmagamat. Számomra ez nem csak munka, önkifejezés és relaxálás is egyben.

– Néptáncos múltad visszaköszön-e a jelenlegi tevékenységedben?

– Közvetett módon igen, visszaköszön a munkáimban, azt viszont, hogy milyen típusú tárgyakat hozok létre, nagyban befolyásolja a személyiségem. Ennek szerves része, hogy egy zseniális néptáncos közegben nőhettem fel, ahol több generációt is megismertem. Sőt, nemcsak hogy megismertem, barátságokat is kötöttem. Mindig szívesen gondolok vissza arra az időszakra, és bevallom, sokszor hiányzik. Nem önmagában a tánc, hanem inkább a táncos közösség, a közös kerti partik, a táncházak és a Sörpatikában átmulatott esték.

– Tudásoddal hogyan segíthetnéd a hazai pályakezdőket, mi az, amit feltétlenül átadnál nekik?

– Ez egy rendkívül izgalmas kérdés. Kezdetben Volent Kati gyakorolt rám nagy hatást, nála kezdtem el komolyabban foglalkozni a rajzzal, tőle sajátítottam el az alapokat. Mellette hatalmas befolyással volt rám Kiss Gyuri bácsi is. A gyulaiak fülében nyilván ismerősen cseng Kiss György festő- és szobrászművész neve. Mivel távoli rokonság fűzött hozzá, sokat beszélgettem vele is a művészi pályáról, és talán az ő szavai voltak a legmeghatározóbbak. Ezt mondta: „ehhez a szakmához alázatra és kitartásra van szükség.” Gondolata gyakran segít túljutni a mélypontokon, erőt tudok belőle meríteni. Mesteremként gondolok rá vissza, az ő tanácsát adnám át a pályakezdőknek.

– Ha most kellene szakmát választanod, milyen irányba indulnál el?

– Ugyanebbe az irányba. Semmit sem változtatnék meg az életemben. Minden úgy alakult, és mindent úgy alakítottam, ahogyan nekem a legjobb. Összes hibámmal és sikeremmel együtt ugyanezt azt utat járnám végig. A hibáim tanítottak és formálták a személyiségem, a sikereim megerősítettek abban, hogy ez az én utam.

– Mik a konkrét terveid?

December elején a párommal átköltöztünk Németországból Hollandiába, jelenleg itt keresek magamnak munkát. Emellett szabadúszóként is dolgozom. Grafikus barátnőmmel, Both Eszterrel van egy közös projektünk, legfőképpen az Érintettek Egyesület számára készítünk kreatív anyagokat.

– Mi az, amit külföldön pozitívumként éltél meg?

– Sok pozitív hatást ért és ér folyamatosan külföldön, de a legjobban az emberek hozzáállását szeretem. Mindnyájan mosolygósak és segítőkészek. Amikor sétálgatok az utcán, vagy ülök a buszon, és valakire rámosolygok, visszamosolyog, esetleg még szóba is elegyedünk. Ha elakadok, és segítséget kérek, nagyon szívesen megállnak, hogy segítsenek. Ezt sokszor hiányolom Magyarországon. Gyulán valamivel jobb a helyzet, mint másutt, hisz megmaradt nyugodt, bájos kisvárosnak, de Budapest ilyen tekintetben rémes tud lenni. Pesten nem mosolyognak vissza, sőt, általában furán néznek, mert nem értik, hogy én miért mosolygok, mitől van jó kedvem.

– Mi az, amit negatívumként értékelsz?

Csupán a család és a barátok hiányát említhetném. Napi szinten tartjuk a kapcsolatot messengeren, vagy skype-on, de én a személyes beszélgetéseknek, együttléteknek vagyok a híve. Emiatt 3–4 havonta igyekszünk hazajönni, ám az az igazság, hogy ennyi idő alatt lehetetlen mindenkivel találkozni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap

– Saját magad részére szoktál-e tervezni? Van-e például olyan ruhád, holmid, amit te varrtál meg, készítettél el saját magadnak?

– Ékszereket szoktam tervezni és készíteni magamnak, és a tartásjavító táskát is hordom. Ruhát nem varrok, a munkának ezt a részét inkább a profikra bízom, a tervezést viszont én csinálom. Kikapcsolódásként újabban kötni szoktam.

– Mi a kedvenc öltözködési stílusod?

– Az egyszerű, letisztult vonalú ruhákat szeretem, inkább az elegánsabb vonal, a business look és a smart casual áll közel hozzám. Azért persze néhány szuperhősös, unikornisos darab is megtalálható a szekrényemben. Sportos holmikat viszont csak edzésen és otthon viselek.

– Ragaszkodsz a tárgyaidhoz?

Nyilván nem mindegyikhez, de van köztük néhány olyan, amelynek fontos eszmei értéke van számomra. Ezekhez a tárgyakhoz általában történetek is kapcsolódnak. Ilyen például a vörös pénztárcám, vagy az mp3-lejátszóm.

– Mi az, amit Gyuláról feltétlenül magaddal vinnél?

– A Körös-parti nyugalmat. Nyaranta imádok kijárni a városerdői strandra, ott szoktam feltöltődni, bohóckodni a barátnőmmel.

– Mi az, amit nem vinnél magaddal?

– Évek óta kérem a páromat, hogy tervezzen egy transzportert. Azt mindenképp otthagynám, hogy a szüleimmel és a barátaimmal akkor találkozhassak személyesen, amikor csak akarok.

– Amennyiben kívánhatnál hármat, melyek lennének ezek?

– Csak két kívánságom lenne. Az egyik, hogy mielőbb készüljön el a transzporter, a másik, hogy örök életünk legyen a párommal. Sok mindent szeretnénk még elérni és kipróbálni vele közösen, a temérdek idő erre pont megfelelő lenne. A harmadik kívánságomat ajándékba adnám.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)