Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rendületlenül

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. S. • KULTÚRA • 2017. november 29. 15:00
Rendületlenül
Banner Zoltán Rendületlenül című estjét mutatja be november 30-án a Gyulai Várszínház Kamaratermében

Az Arany 200 programsorozat keretében, a gyulai önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával mutatja be Banner Zoltán Rendületlenül című estjét november 30-án, csütörtökön 19 órától a Gyulai Várszínház Kamaratermében.

Banner Zoltán

Forrás: mediaklikk.hu

Az idén 85 éves Banner Zoltán sokoldalú munkásságának egyik máig sugárzó területe az előadóművészi. A művészeti író az 1960-as, 70-es, 80-as években legendás hírű estjeivel az erdélyi pódiumművészet megteremtője és első számú képviselője volt. Az 1980-as évek végi áttelepülése óta csak ritkán találkozhatott a közönség nagysikerű előadói estjeivel, ezért is lesz rendkívüli élmény az eredetileg 1982-ben, Hajnaltájt Arany Jánossal címmel bemutatott, majd 1988-tól Rendületlenül címmel előadott est.

A műsort a Gyulai Várszínház kérésére újítja föl most Banner Zoltán, mert üzenete ma is érvényes, a költővel szólva: „Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem!” 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)