Vidnyánszky Attila és dr. Elek Tibor
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Színházi nagyhatalom vagyunk
Kortárs Művészeti Mesterkurzusok címmel indított sorozatot a Gyulai Várszínház november 23-án. A programsorról dr. Elek Tibor igazgató a publikumnak kifejtette, azt szeretnék, hogy a különböző művészeti területek legjelesebb képviselői beavassák hallgatóikat saját művészeti águk műhelytitkaiba, beszéljenek pályájukról, hitvallásukról, aktuális feladataikról, megismertetnék velünk azt a világot, amelyben élnek, dolgoznak.
Csak természetes, hogy a Gyulai Várszínházban az első előadásnak a színházról kell szólnia, jegyezte meg dr. Elek Tibor. Ki más beszélhetne erről, ha nem az a színházi ember, aki Gedeon József igazgatása alatt a legtöbb produkciót hozta el Gyulára, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója, fogalmazott dr. Elek Tibor.
A meghívott válaszképpen elmondta, szívesen beszél a színházról, főleg, ha a magyarról van szó. Külföldi szemmel nézve ugyanis valódi színházi nagyhatalom vagyunk. A mi színházi életünkre felnéznek, a teljesítményünket elismerik, mind keleten, mind nyugaton. Ezt elfelejtjük, miközben egymást bántjuk.
Az elmúlt évben több mint 6,5 millió jegyet vásároltak a magyar színházakat látogatók, és ezzel a világ élvonalába kerültünk. Németországban 35 millió jegyet adtak el, a lakosság arányát nézve azonban világos, hogy lényegesen kevesebbet, mint Magyarországon. Az olaszok és a spanyolok szóba sem jöhetnek ilyen tekintetben, a franciák is nagyon le vannak maradva mögöttünk. Ha meg arra gondolunk, hogy Berlinben több színház van, mint egész Angliában, világos, hogy az angolokhoz képest is elől vagyunk, jegyezte meg. Legelöl a pici nemzetek állnak, ők vannak velünk egy vonalban, Izland és Észtország, utóbbi meg is előz. Egymilliókétszázezres lakosságának 1,2 millió jegyet adtak el.
– Ez az utolérendő! És mi meg ezt fogjuk valósítani! – nyomatékosította Vidnyánszky Attila.
A magyar ember tehát az egyik legszínházbajáróbb, állapította meg. Valami miatt nagyon szeretjük a színházunkat, ragaszkodunk hozzá.
Hungarikumszerű a fizetett társulat
Elmesélte, hogy amikor orosz szakemberek jöttek látogatóba a Nemzeti Színházba, és tájékoztatta őket a statisztikáról, és arról, hogy több mint száz helyen játszanak nyaranta, nem értették. Visszakérdeztek, hogy százszor? Ez azért érdekes, részletezte Vidnyánszky Attila, mert Oroszországban a klimatikus viszonyok sem engedik, hogy túl sok előadás legyen nyaranta, de a tőlünk délre fekvő Romániában sincs hagyománya a nyári színháznak. Örvendetes és dicséretes, hogy mi viszont még nyáron sem tudunk meglenni színház nélkül, mondta.
Két éve francia szakemberek jártak nála. Elvitte őket Veszprémbe, ahol egy keddi napon teltházzal játszották az Éjjeli menedékhelyet. Nem hitték el, hogy egy 60 ezer lakosú városban ez lehetséges. Nekik egy ekkora településen évente húsz előadásuk, ha van. Ez annak az igényes repertoárnak köszönhető, amit idehaza igyekeznek kialakítani, mutatott rá a színigazgató.
Magyarországon 50–60 kilométerre egymástól kőszínházak működnek fizetett színészi gárdával, a világ országainak többségében viszont nincsenek állandó társulatok, hanem csak projektek, alternatív színházi mozgások léteznek. Budapest a világ egyik, színházzal legjobban ellátott városa, csaknem 120 teátrumot tudhat a magáénak, ami szédületes, emelte ki az előadó. Tavaly novemberben 480 ezer jegyet kínáltak a fővárosi nézőknek, a belépők zömét el is adták.
– Ez csodálatos, büszkeségre okot adó szám, bizonyos értelemben hungarikum, szellemi kincs, ami védendő. 2010-ben sikerült is levédeni ezt a struktúrát, nemzeti és kiemelt státusú színházakat határoztak meg, feladatokkal együtt. Ma már mindenki el tudja mondani, hogy a legjobb minőség társulatokon belül születik – fogalmazott a várszínház meghívottja.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ingyenes előadásokat!
A lakosság javarésze azonban távol marad a színháztól. A statisztika azokat tartja nyilván, akik több produkcióra váltanak jegyet. Ebből számos probléma adódik, kivéve azt, hogy az emberek többsége inkább a tévé előtt ül. Azon kell tehát gondolkodni, jelezte Vidnyánszky Attila, hogyan lehetne kiszélesíteni azt a közönségbázist, amelyre a teátrumok építkezhetnek. A Nemzeti Színháznak van erre egy megoldása. Négy darabjukat idén ősztől a tanulók, a tanárok és a diákok számára ingyen játsszák. Rengeteg bántást kaptak emiatt a konkurenciától, de igyekeztek ezzel nem törődni, mert a jelenséget ügyként kezelik. Hisz nem elfogadható, ha egy gyermek azért nem járhat színházba, mert a szülők nem tudják megvásárolni neki a jegyet.
Az sem kizárt, ecsetelte, hogy a díjtalanság jogát a nyugdíjasokra, illetve a közalkalmazottakra is ki fogják terjeszteni. Novemberben már 24 ezer beiratkozójuk van. Az lenne a legjobb, ha hatni tudnának a többi színházra, a legoptimálisabb pedig az, ha az összes előadást ingyenessé tudnák tenni.
Mi és a nagyvilág
Beszélt a családi hátteréről is, a beregszászi színház megszervezéséről, az útról, amely elvezetett a Nemzeti Színházig. Elmondta, hogy mindig is nemzeti színházat csinált, mindig ugyanazok a gondolatok vezérelték, és mindig a nemzeti kultúrát helyezte előtérbe. Különösképpen akkor lett nagy harcosává ennek a törekvésnek, amikor felismerte, hogy a globalizálódó, össze-vissza kavarodó világban mennyire fontos saját gyökereinkhez ragaszkodni, megőrizni az egyediségünket, újragondolni magunkat az értékek és a nagy teljesítményeink mentén, átadni az elődeink által létrehozott csodát, és megpróbálni felépíteni egy olyan világot, amelyből a sajátságaink nem tűnnek el.
Gedeon József felismerte, a magyar szakma zárt, és azt is, hogy be kell hozni a világot a falaink közé. Létrehozta ezért a Shakespeare Fesztivált, kimagasló rendezők munkáit hívta meg Gyulára a világ legkülönbözőbb és legtávolabbi pontjairól. A Nemzeti Színház MITEM-je erre a helyzetre lépett rá, hangsúlyozta Vidnyánszky Attila. Hisz csak akkor látunk tisztán, akkor látjuk, hol állunk, ha állandóan a világ teljesítményeihez viszonyítjuk magunkat.
Felemelnék a lelkünket
Nem biztos, hogy mennünk kell bárki után is, vélte. Volt 30 év, amikor a szovjet színház határozta meg a magyar színház mozgásának irányát. Ennek nagyon sok jó oldala is volt, hisz az orosz színház a világ egyik legjobbja. De akkor sem a miénk. Aztán jött a német színház hatása. Kodály juthatna erről eszünkbe, aki azt mondta, nagyon jó számunkra a német kultúra, de eltakarja előlünk az összes többit. Nekünk azon kell munkálkodnunk, hogy egy ránk jellemző, belőlünk és nekünk szóló színházi nyelvet találjunk. A mi színházunk zenés, gesztusai a néptáncból születnek. A mi színházunk úgy kellene, hogy meséljen, ahogyan egykoron Arany János mesélt. Gyönyörűséges, amiként Arany János bonyolítja a történetet a balladáiban. Foszlánydramaturgia az övé, amelyben nem magyaráz szét semmit, amelyben két-három jelzős szerkezettel az ember gerincvelőjéig képes hatni.
– Mi a költői színház felé törekszünk, nyelvezete kimunkálásán dolgozunk. Elvből fordulunk el a hiperrealista színháztól, amely folyton bele akarja nyomni a közönség fejét a piszokba, ütköztetni akarja a valósággal. Ez is a német színház hatása, amely az ember agyát bombázza, minden áron gondolatokat akar ébreszteni, szembesíteni akar valamivel. Nem szereti a zenét, vagy nem annyira, nem szereti a teret, vagy nem annyira, és nem szereti a hősöket, a szép embert. A mai színház csúnya dolgokat mutogat a nézőnek, de nem emeli fel a végén. Mi mindig megpróbáljuk a néző lelkét felemelni – összegzett a Kortárs Művészeti Mesterkurzusok első előadója.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
