Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jézus és a rock and roll

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2017. november 21. 13:00
Jézus és a rock and roll
Horváth Gergely könyvét mutatják be november 23-án a városi könyvtárban

Horváth Gergely rádiós műsorvezető könyvét, a Jézus és a rock and roll című kötetet mutatják be november 23-án, csütörtökön 18 órától a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

horváth gergely

Forrás: Dalszerzo.com

„Miért tűnik úgy, mintha a rock and roll legnagyobb hőseinek két szívük lett volna? Elvis, Johnny Cash és társaik a pályájuk elején gospeleket énekeltek, de életvitelükkel később ők maguk definiálták az Istent dicsőítő dalokkal tökéletesen ellentétes rock and rollt mint létformát is. Miért van az, hogy a rock and roll más hősei pedig kifejezetten az ördöggel kívántak cimborálni? És mit tegyen az a Jézusban hívő ember, aki számára ezek a dalok és előadóik, sőt, a tágan értelmezett popkultúra jelenti a napi szellemi betevőt” – áll a könyv ismertetőjében.

– Úgy éreztem, hogy előbb be kell mutatnom az univerzumot, amelyben élek, ahhoz, hogy sokkal jobban érthető legyen minden, ami utána jön. Elő kell vezetni egy gondolkodást, be kell mutatni fogalmakat, amelyekről alapesetben mást gondolunk – mindezt azért, hogy utána érhető legyen minden hivatkozás – mondta Horváth Gergely.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)