Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kéz a kézben járt Arany és Liszt a könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. október 31. 10:00
Kéz a kézben járt Arany és Liszt a könyvtárban
A gyulai bibliotékában a Békéscsabai Jókai Színház művészei vendégeskedtek

Lassan a végéhez közeledünk az Arany János-emlékévnek, de a bicentenáriumhoz köthető programok még folyamatosan zajlanak. Október 30-án, hétfőn a Mogyoróssy János Városi Könyvtár adott otthont az Arany–Liszt-estnek, melyen a költő balladái mellett a zeneszerző műveit is meghallgathatta a közönség. Az est főszereplői a Békéscsabai Jókai Színház művészei voltak: Rázga Áron zongoraművész, Liszi Melinda színművész és Galambos Hajnalka énekművész.

rázga áron

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Arany-évforduló van idén, ennek apropóján álltunk össze hárman – mondta Rázga Áron zongoraművész. – Arany Jánosnak kortársa volt Liszt Ferenc, ezért találtuk ki ezt a műsort. A balladák hangulata adott, azok elég jól illeszkednek egymáshoz a Liszt-dalokkal. Az előadást már láthatták máshol is az érdeklődők, és bár nem sok van már hátra az emlékévből, valószínűleg előadjuk még máshol is.

– Többen mondták nekem, hogy annyit hallottak Aranyról, csak éppen magát Aranyt nem hallották – kezdte megnyitóját Nagy László, a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület elnöke. – Az előadások tényleg a költőről szóltak, de a verseit nem igazán hallhattuk, éppen ezért gondoltuk úgy, hogy olyanokat kérünk fel a mai este megtartására, akik a szavak emberei.

 

liszi melinda

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A köszöntő után azt este főszereplői is megérkeztek a közönség elé: az előadást Rázga Áron zongorajátéka nyitotta meg, majd Liszi Melinda szavalata következett, aki elsőként a Zách Klára című balladát mondta el. Ezt követték olyan klasszikusok, mint a Tetemre hívás és a Vörös Rébék. Erőteljes előadásmódja még azokat is lenyűgözhette, akik alapvetően nem a balladák rajongói.

Galambos Hajnalka már számos alkalommal bizonyította tehetségét, ez pedig most sem volt másképp: elhangzott többek között a Mignon dala és a Die Loreley is, a dalokat pedig minden alkalommal vastapssal jutalmazta a közönség.

Az előadók tehetsége az előadás előtt sem volt kérdéses, de az este után az is bebizonyosodott, hogy a költő és a zeneszerző művei tökéletesen kiegészítik egymást, ha értő kezekbe kerülnek.

 

galambos hajnalka

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)