Gurzó K. Enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
Főiskolai évet nyitottak szeptemberben Gyulán, annak reményében, hogy az elkövetkezendő években újraindul a tudományos élet az intézményben. Nem először tették ezt meg, az újdonságot a fenntartóváltás jelenti, amely valójában egy reményteljes kísérlet arra, hogy Gyula városa megmentse a megszűnés szélére sodródott felsőoktatását.
Nem helyi bukásról, inkább az egész országra jellemző vidéki jelenségről van szó: a potenciális hallgatókat rendre elszippantják a környékbeli vagy távolabbi nagyvárosok egyetemi kampuszai. Az ifjú azzal indul el a nagyvilágba, hogy a „súlyos” helyeken szerzett diploma hibamentesen alapozza meg jövőjét.
Hisz bármennyire is elcsépelt a mondás, miszerint a tudás hatalom, legalább annyira időtálló is. Mindenki hisz benne.
Már elődeink is tisztában voltak ezzel, amikor fél évezrede felismerték, a városnak szüksége van tanult főkre, s megnyitották illusztris gimnáziumukat.
A mohácsi vészt követő években, 1566-ig, a törökök benyomulásáig tehát Gyulán már működött egy főiskola, még ha gimnáziumnak is nevezték, amely hatalmas tényezőjévé vált a teljes magyar alföld művelődésének. Az iskolában a korszak legkimagaslóbb alakjai okították a diákokat: Szegedi Kis István, Sztárai Mihály, Szibolthy Demeter és Szikszói Fabricziusz Demeter. Ők is az illusztris gyulai gymnasiumban tanultak, innen jutottak el a korszak legjelesebb egyetemeire, Wittenbergbe, Krakkóba.
Oláh György Békés megye történelmi momentuma című könyvében azt is megjegyzi, hogy a gyulai protestáns főiskola alakítója a reformáció történetének, emellett nemzeti közművelődési hatása is kétségtelen. Mindenekelőtt azért, mert 1545-ben Gálszécsi István gyulai lelkész itt, ebben az oskolában állította fel az első vidéki könyvnyomtató műhelyek egyikét. Ennek ismeretében csakis azt kívánhatjuk magunknak is, meg a városnak is, hogy sikerüljön mielőbb visszahozni Gyulára a régi korok csillogását és tudományos fölényét.
