Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A képregények világában kalandoztunk az Előretolt Helyőrség Szabadegyetemen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. október 03. 18:00
A képregények világában kalandoztunk az Előretolt Helyőrség Szabadegyetemen
Futaki Attila a rajzolásról és a kiadók világáról mesélt

Az Előretolt Helyőrség Szabadegyetemmel a kultúra minden formája Gyulára költözött pár napra: előadások, workshopok, koncertek és filmvetítések, de olyan kevésbé előtérbe helyezett témákat is bemutattak, mint a képregények. Az „… és mégis mozog” elnevezésű beszélgetés vendégei Futaki Attila képregényrajzoló és Kopeczky Csaba – aki jelenleg képregényügynökként dolgozik – voltak.

kopeczky csaba és futaki attila

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Futaki Attila Békéscsabán született 1984-ben, fiatal kora ellenére már egészen elképesztő grafikusi karrier áll mögötte. Elmondása szerint a gimnázium után kezdett el festeni és rajzolni, nem sokkal később pedig készített egy képregényt is, melyet egy kis francia kiadó karolt fel. Sok gyermekbetegsége volt még annak a munkának, de rengeteget tanult belőle, mással pedig nem akart foglalkozni, így Amerika felé vette az irányt.

Mint mondta, ebben a szakmában kellenek az ismerősök, mert a nagy képregénykiadókhoz nehéz közel kerülni, és persze az sem árt, ha jó helyen van az ember. A San Diego-i Nemzetközi Képregény Találkozón keresték meg a Disney emberei egy tervezett Percy Jackson-képregény ötletével. A stílus nagyon távol állt tőle, de mindenképpen dolgozni akart, így rajzolt két próbaoldalt, és aláírta a szerződését.

Ettől a ponttól az egyik munka hozta a másikat, nem sokkal később már Scott Snyderrel dolgozott együtt a Severed című horror képregényen, mely azóta rendszeres szereplője a legjobb rémtörténeteket összevető listáknak. Snyder akkor is ismert volt már, de azóta lett igazán befutott, így írt többek között Batman- és Swamp Thing-történeteket, valamint nyert Eisner-díjat is, amely a képregényes világ Oscar-díjának felel meg.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Futaki Attila mostanában francia kiadóknál dolgozik. Jobban szereti ezt a világot, mert sokkal több idő van a rajzolásra, ez pedig a művészi oldalt segíti, hiszen kevésbé befolyásolja a munkát a határidő. Tavaly az 1956-os emlékbizottság is megkereste egy lehetőséggel, amelynek örült, hiszen egy ideje nem jelent meg magyar munkája, valamint az ’56-os téma is fontos számára – így született meg a Budapest Angyala.

A folytatásban a Hypnos című képregénysorozat részfolyamataiba nyerhettünk betekintést. Fontos, hogy az író forgatókönyve szerint zajlik a rajzolás folyamata, de a rajzoló minimális dolgokon változtathat. Kopeczky Csaba szerint a párbeszéd kivétel, az szent és sérthetetlen. Elsőként egy layout készül el, itt még a gondolatiság a fontos, de ez adja a füzet vagy kötet gerincét. Következő a ceruzarajz, majd a szövegbuborékok, de ezt manapság már a kiadónál csinálják meg. Megtudtuk azt is, hogy Attila a színezést is kézzel csinálná, ha ő készítené, de ez időben nem kifizetődő.

A beszélgetés izgalmas és tanulságos volt a képregényrajongók számára, egyben szomorú is, amikor a magyarországi képregényes helyzet került szóba. Izgalmas, hiszen ritkán kapunk betekintést a képregénykészítés és a külföldi kiadók életébe, valamint tanulságos is lehetett azok számára, akik Futaki Attilához hasonlóan a képregények világában képzelik el jövőjüket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)