bimbó lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
A mai rohanó, erőszakos és álságos világunkban nem könnyű gyermeknek lenni. Emlékszem, amikor én voltam ötéves, mint most a kisfiam, kedvenc játékaim a puska és a kard voltak. Imádtam kardot fabrikálni botokból vagy újra és újra legyőzni a gonosz indiánokat vagy cowboyokat.
Amikor esett az eső, elővettem műanyag játék katonáimat, és ezer konfliktusba dobtam csapataimat. Persze mindig a jók győztek.
És el is érkeztünk mostani témámhoz. Sokan ferde szemmel nézik életem virágát, ahogy botból alkotott kardjával vagy gépfegyverével halomra lövöldöz mindenkit.
– Jaj, apuka, minek vesz annak a gyereknek ilyen erőszakos játékot? Vegyen neki gyurmát vagy színes ceruzát! Esetleg valami oktató játékot.
A válaszom minden alkalommal ez, mindenki törődjön a saját dolgával. Csemetém ugyanis a puskáival éli meg azt, hogy a rosszakat le lehet győzni, az igazság mindig győz, és hogy nem bárkiből lehet hős. Mert kedves olvasóim, rosszcsontom nem a vért és a halált látja a játékban, hanem szerepjátékot játszva győzi le mindazt a stresszt, amit a felnőtt világ okoz neki. Természetesen vannak szabályok lövöldözés közben, mint például nem lövünk idegen embereket, állatokat, és nem töltjük meg lövedékkel a „fegyverünket”. Szeretünk játszani, mert neki ez nem komoly valóság, hanem fontos szerepjáték. Minden fiúgyermek életének meghatározó korszak . Engedjük őket gyereknek lenni!
Jelszavunk: Puskánk volt, puskánk van, és puskánk lesz.
