Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fortuna sem vehette el a gyulai szeniorok győzelmeit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. augusztus 09. 16:00
Fortuna sem vehette el a gyulai szeniorok győzelmeit
A Gyulai Atlétikai Club versenyzői a Fortuna SE országos versenyén sem találtak legyőzőre

A Fortuna SE országos versenyét idén augusztus 5-én rendezték meg a budapesti Ikarus pályán. A harminchat fokos hőségben négy gyulai versenyző is rajthoz állt a megmérettetésen.

A fővárosban rendezett seregszemlén Volosinovszki Zoltánné aratta a legfényesebb sikereket, hiszen az új kategóriában elrajtoló fürdővárosi atléta három számban is új országos csúccsal lett első. Az egyéni eredményét a 60 méteres síkfutás megnyerésével megkoronázó gyulai sportoló 100 méteren, 200 méteren és magasugrásban javította meg az eddigi rekordokat.

Salka József három versenyszámban nem talált legyőzőre, hiszen a „várvárosi” örökifjú 60 méteren, 100 méteren és 200 méteren is elsőként szakította át a célszalagot.

A Speciális Dobószámok Világbajnokságára készülő Kovács István csak dobószámokban mérette meg magát. Mindenki Pista bácsija ezen a versenyen diszkoszvetésben lett egyeduralkodó.

A negyedik atlétaként rajthoz álló Mány István sajnos a 100 méteres síkfutás lefutása közben kisebb sérülést szenvedett, így nem tudta tovább szaporítani éremgyűjteményét.

Az országos verseny minden résztvevője a Fortuna SE 2017-es emlékérmét vehette át a szervezőktől.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)