Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lélekfagyasztó jégtorta

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2017. augusztus 04. 17:00
Lélekfagyasztó jégtorta
A szerzők pályája előre láthatóan üstökösként fog felfelé ívelni

A Gyulai Várszínház 54. évadának előadásaként tartották meg a Jégtorta című egyfelvonásos darab felolvasószínházát. A szerzők a simonytornyai Kovács Viktor és Kovács Dominik, bölcsésznek tanulnak az ELTE-n és klasszikusan egypetéjű ikrek, egyikük elkezdi a mondatot, a másikuk befejezi, tökéletes az összhang. Elsőként a 2013-as gyulai Erkel Diákünnepről tértek haza győztesként, már akkor is egy négykezes szöveggel kivívva dr. Elek Tibor irodalomtörténész elismerését, aki felhívta erre a közönség figyelmét. 

____Eredeti-GYHRCSD_0023.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A szerzők pályája előre láthatóan üstökösként fog felfelé ívelni, ha már Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező felfigyelt rájuk és vállalta, hogy gondozza a darabot. Szokatlan ötlettől vezérelve az érkező nézők a Tószínpadon foglalhattak helyet, így valóban egy műhelymunka fázisába nyerhettünk bepillantást. A színészek közvetlensége, a külső zajokra és fényekre való reagálásuk még izgalmasabbá tette, hogy tulajdonképpen egy dráma közvetlenül előttünk születik meg. Szűcs Nelli játéka önmagában is megért volna egy Jászai-díjat, ahogyan azt a jelenlévő, örök színházjáró Ábrahám György és a művészettörténész Szilágyi András is megerősítették hozzászólásaikban.

A Jégtorta egy egyfelvonásos fekete komédia, egy groteszk, fanyar humorú tragédia. Már megjelent az idei Deszka fesztiválon, Gyulára is elkísérte a sorozatszerkesztő-dramaturg, Lőkös Ildikó és a társdramaturg, Enyedi Éva (ő játssza az egykori anya és a nagymama szerepét is, aki unokájával – Telekes Péter – betér a boltba). A helyszín egy vidéki cukrászda, ahol fél évszázada Gyuri bácsi (Hegedűs D. Géza) a süteménykirály, a darab szerint már 82 éves és közel érzi a véget, így számot kell vetni életével, de főképpen családjával. A süteményillattal a pörköltszag keveredik, a színjáték alcíme is „habkocka és fagyasztott hús egy felvonásban”, amely azt sugallja, hogy törvényszerű konfliktusok, ellentmondások a cselevés igazi mozgatói.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0015.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Miközben az özvegy Gyuri bácsi és felnőtt leánya, Saci (Szűcs Nelli, Jászai-díjas) egymásrautaltsága az évtizedeken át őrizgetett sérelmek, a sok ki nem mondott szó miatt pattanásig feszül, tanúi lehetünk egy letűnt korszak utolsó pillanatainak. A kortárs írásművektől nem idegen vulgaritás és perverzitás nyers megjelenítése mellett a drámai szituációk magukba foglalják a cukrászat és a húsos konyha hátsó részlegében megejtett „pacizgatások” és disznóságok brutális érzékiséggel való taglalását is. A megdöbbentő és merész jelenetsorokat magyar népdalokkal, közkedvelt nótákkal, mondókákkal próbálták oldani a szerzők, kizökkentve, mégis koherens egésszé alakítva az események folyását. Generációk találkozásának problematikája és a vidékiség őstapasztalása állnak itt párhuzamban. Ahogy a Kakas/Lapocka/Ló/Feri szerepeket alakító Trill Zsolt fogalmazott az előadást követő beszélgetésben: „Mindannyiunk körül ott vannak ezek a figurák, én is látom őket, csak nem tudom megírni.”

 

____Eredeti-GYHRCSD_0032.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Kovács ikrek 21 évesen olyan empirikusan nyúlnak a többnyire jelentéktelen, vidékies emberek sorsának törvényszerűen tragikussá alakításához, hogy a néző kapkodja a fejét, honnan ez a hihetetlen mély emberismeret. Valójában nem tesznek semmi újat, csak bátran kimondanak, pimaszul egyszerűen megmutatnak, kérlelhetetlenül feltárnak és rávesznek az önvallomásra: ezek mi vagyunk, ez az igazi életünk, ez körülöttünk az igazi ÉLET! A cukormázból felépített birodalma élén álló, talajvesztett Gyuri bácsi egész életében elnyomta a pusztán csak a tiszta szeretetre éhes Sacit, aki poénból már 10 éves korában egy felvághatatlan jégtortát kapott ajándékba. Saci egy idő után antiszociális és agresszív lett, ugyanezt adta át féleszűnek tartott fiának, Csabának (Orosz Ákos), akit hazavár ugyan, hogy jól megtömhesse, de mindig az elfuserált házasságára fogja emlékeztetni. Az atyai és anyai szeretet már a fizikalitás szintjére degradálódott. A lélek folyamatosan fagy meg, a jégtorta újra felszínre kerül. Saci szenved az alkoholista férjétől (Trill Zsolt), ezért engedett az aberrált Banga testvérek csáthi közeledésének (Bangamarci – eredetileg Hajduk Károly – ő lett volna a nagymama is, itt Orosz Ákos, Bangaöcsi – Telekes Péter). Feri viszont Saci családja miatt ment tökre idegileg, és végső elkeseredésében hipót ivott.

A szereplők folyamatosan sodródnak a teljes eljegesedés felé, hogy aztán várhatóan tragédiába torkolljon a feszült várakozás. Végül a katarzis nem érkezik meg, csak a döbbenet, ahogyan a Banga testvérek egymás közötti gyilkosságértékelő játékában halljuk: „Ki? Egy nő – Kit? Az apját – Mivel? Konyhakéssel – Miért? Csak”. Az osztályzat: kitűnő!

 

____Eredeti-GYHRCSD_0001.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)