Hernádi Judit és Tenki Réka
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A rendező örökölte a siker receptjét: végy egy eredetileg sikeres filmet (Roman holiday, 1953, Audrey Hepburn és Gregory Peck, 2 Oscar), egy olasz temperamentumra építő, varázslatos dalokat magában foglaló musicalátiratot (2001, Paul Blake szövege és Cole Porter zenéje – Zöldi Gergely fordításában, itt Wágner Puskás Péter zenei asszisztenciájával) és campar senza fatica é una voglia molto antica. Sok olasz mondat elhangzott előadás közben is, jobbára nemzetközi sztereotip műveltségszavak, jellemző szófordulatok, ugyanakkor élvezhetőség és követhetőség tekintetében azért nem mindenki járt jól.
Különösen igénybe vette a nézők figyelmét, hogy a színpadra állított változatban két történet futott egymással párhuzamosan. Egyikben az eredeti fekete-fehér film története elevenedik meg: egy törpeállam trónörököse, a bájos Anna hercegnő (Tenki Réka) európai körútjának a végén, Rómában fellázad a protokoll előírta robot ellen, elszökik az éjszakába. Elalszik egy padon, ahol éppen a folyton anyagi gondokkal küszködő, a hatalmas sztorira váró, amerikai bulvárújságíró, Joe Bradley (Fekete Ernő) talál rá, akinek karakteréből a vagányságot és az érzelmességet egyaránt sikerült kihozni. Anna a jómodorú, lovagias fiatalember lakásában ébred. Bradley hamar rádöbben, hogy az óriási sztorija éppen az ágyában hever. Megbízza barátját, a jószívű Irving Radovichot (Szikszai Rémusz), hogy egy öngyújtónak álcázott fényképezőgéppel készítsen dokumentációt a hercegnő római kalandjairól, amit a paparazzónak álló barát készségesen teljesít. Bradley és Ánya /Ann Smith (ahogyan a főrangú lány magát álnéven megjelöli) az egész napot együtt töltik, olyasmiket művelnek, amiről szoros napirendje miatt a hercegnő csak álmodozhatott: scooterrel bemotorozzák Róma nevezetességeit, piacolnak, kiskocsmákba tévedhetnek, táncmulatságba mehetnek. Találkoznak a társadalom minden rétegével, az egyszerű borbélytól az amorózóig, a taxistól a cipőeladóig (Nagy Dániel Viktor hét szerepben parádézik kitűnően), a heves vérmérsékletű, mindenáron énekesnőnek kívánkozó Francesát (Cseh Judit) is beleértve.
Fekete Ernő, Szikszai Rémusz és Nagy Dániel Viktor
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Amíg a hercegnő pompásan szórakozik, a közönséges kisemberek mindennapjaiba kóstol bele, anyapótléknak tűnő, állandóan aggodalmaskodó udvarhölgye (Vereberg grófnő: Hernádi Judit) és kimért, érzéketlen udvarmestere (nagykövet: Márton András, másik szerepében pedig Mr. Hennessy, a főszerkesztő, és még a színpadon futó darab rendezője is) égre-földre keresik, az eltűnése miatt diplomáciai bonyodalom, a pletykalapok megszokott tipp-hírei borzolják a kedélyeket. Végül Anna kötelességtudóan visszatér a rezidenciába kilétének felfedése nélkül, jelezve, hogy immár érett, felelős uralkodásra kész. Bradleyben győz a gyöngéd szerelem, így eláll a gyors pénzszerzés lehetőségétől, főszerkesztőjének fenyegetése ellenére sem szállítja a világraszóló sztorit. A bizonyító erejű sajtóriport fotóit a másnapi sajtótájékoztatón ügyes trükkel visszaadja a hercegnőnek. Nincs igazi happy end, noha a legfőbb értékek most is szívünkbe férkőznek: szerelem, tisztesség, barátság, őszinteség.
A megelevenedő történet másik szála minden korban megállja a helyét. A rendező meglátta a lehetőséget, hogy színházat készítsen a színházban. Ez alkalmassá teszi a történet kereteit arra, hogy egy szokásos színdarab próbájának munkafolyamataiba tekinthessünk bele – méghozzá élőben. A színész is ember, a munkahelyen vitázik, főnöke van, idősebb mestere van, féltékenység, irigykedések, intrikák és kritikák kísérik pályáját. A párhuzamokban látott aktuálisabb szálak azok a túlkapások, amelyeket a jelenkori média siserehada hoz magával. A hírességek magánélete nem szent, paparazzák és paparazzók követik minden lépésüket, a róluk szóló hírek hírértéke pletykalapoktól függően konvergál a nullával. Azért reméljük, ezt a szintet mindenkor és mindenképpen sikerült túlszárnyalni!
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
