Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Simándy 100 Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2017. július 18. 16:30
Simándy 100 Gyulán
Szakmai kiállítás nyílt a legendás operaénekes életéről

A Gyulai Várszínház 54. évadának keretein belül a legendás operaénekes, Simándy József (1916-1997) születésének 101., halálának 20. évfordulója alkalmából nyílt szakmai kiállítás a Kamarateremben.

____Eredeti-GYHRCSD_0020.JPG

Somogyvári Ákos nyitotta meg a páratlan kiállítást

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A tárlatot az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai, Simándi Katalin és Sipőcz Mariann kurátorok, a grafikai munkákat Szebeni-Szabó Róbert készítették. A kiállítást Somogyvári Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, a gyulai születésű Erkel Ferenc szépunokája nyitotta meg, aki beszédében megemlítette személyes, gyermekkori élményeit Simándyval kapcsolatban és felhívta a figyelmet, hogy az operaénekes művészként már életében három alkalommal járt Gyulán (1960, 1968, 1976).

A Háromszázezer magas Cé – Simándy 100 az Év kiállítása díjat kapta idén. Rendkívül gazdag kommunikációs készlettel teszi befogadhatóvá, a legendás magyar operaénekes életét és életművét: egyrészt az igényes molinókon található fotók és idézetsorok segítségével, valamint Mihalkov György látványtervező munkájának egyediségével. A Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére a legnagyobb, operaénekesről készített tárlat valósult meg Magyarhonban. Létrehozói árnyalni kívánták azt a napjainkra rögzült képet, amely Simándy Józsefet Erkel Ferenc Bánk bánjával azonosítja, noha maga Simándy is így nyilatkozott: „Soha nem szerep volt, hanem az én ügyem”. A képsorok kiválasztásában a szervezők arra helyezték a hangsúlyt, hogy bemutassák összes feledhetetlen színpadi szerepét, az alkotótársakat, rendezőket, karmestereket, tervezőket és a kiváló partnerek sokaságát, akik az 1945 utáni időszakot a Magyar Állami Operaház aranykorává avatták. Ennek az aranykornak kétségtelenül egyik legmeghatározóbb alakja volt Simándy, hiszen Kovács János is így írt 1969-ben a Magyar Nemzetben: „…ő mindenestől Bánkot jelenti egy egész generáció számára. Negyed évszázad művészi érlelődése, tapasztalata, ihlete sűrűsödik ebben az utánozhatatlan zenei és drámai portréban, szövegejtésének és dallamformálásának nemességében, pianóinak választékosságában, szenvedélyének hevületében.” Székelyhidy Ferenc, a Zeneakadémián tanára volt, bölcsen ezt mondta 1944-ben: „Énekelni magának már nem kell tanulnia, csak vigyázni, hogy el ne rontsák…”. Szenthegyi István így értékelte 1947–ben: „Vita és ellentmondás nélkül: ez a fiatalember Wagner-tenorista!”. A molinókon olvasott idézetekkel messzemenően egyetértek. Simándy 80 évesen még úgy énekelte el a Bánk bán áriát balatongyöröki szőlőskertje tőszomszédságában, hogy magam is megkönnyeztem. A videót minden évben beviszem a magyarórára a nemzetféltő nagyúrról szóló Katona-drámához.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0002.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kiállítás több érdekességgel is szolgált még az eddig tanítandókhoz: Simándy Kistarcsán született Schulderként (ma általános iskola őrzi nevét), autószerelést tanult (utolsó bejegyzett szerelése egy motorsebváltó-javítás 1940-ben), két felesége volt (Németvölgyi Erzsébet festőművész és Hegedűs Judit balettművész), három gyermeke lett (Judit, Katalin és Péter). Szólótenorként 1946-ban mutatkozott be a Szegedi Nemzeti Színházban, Bizet Carmen című operájában, Don José szerepében. Gazdag életművét Kossuth-díj (1953) és a Halhatatlanok Társulatának (1996) tagsága fémjelzik.

Aki megtekinti a kiállítást, további számos információval gazdagodik, amelyet sehol máshol nem talál meg a világon így egybeszőve. Az életpálya bemutatásához felhasznált anyagok legjavát a Simándy-család archívumában fennmaradt dokumentumok alkotják, emellett az Operaház Archívuma és Emlékgyűjteménye, az MTI fotóanyaga, az OSZMI Fotó- és Színlaptárának archívumai.

A páratlan mementó augusztus 13-ig díjmentesen lesz megtekinthető a Kamarateremben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)