beszterczey attila és czakó ádám
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az est főszereplői Beszterczey Attila és Czakó Ádám színművészek voltak. Az előadás minimális díszletek között zajlott, de nem is kellett több az asztalnál, néhány széknél és a kivetítőnél, amelyen az aktuális témáról láthattunk néhány képet. A két színész narrációval és a szöveg közé beszúrt versekkel, levélrészletekkel elevenítette fel Arany János életét.
A költő 1817-ben született Nagyszalontán, egy olyan nemesi családba, amelytől elvették ezt a címet. Késői gyerek volt, kilenc testvére közül nyolcat elveszítettek, így féltő gondoskodás övezte a fiatal Arany gyermekkorát. Otthon tanították, így mire iskolába került, már folyékonyan olvasott és írt, tizennégy éves korában segédtanítói állást is vállalt.
Egy ideig szobrásznak is készült, de megannyi kortársához hasonlóan vándorszínésznek állt később – erről az időszakról és a társulat felbomlásáról szól a Bolond Istók című műve. Mikor álmában látta meghalni édesanyját hazasietett, a tragédia pedig meg is történt: két héttel később elhunyt az anyja, édesapjának pedig egyre romlott a látása.
Nagyszalontán vállalt munkát, majd feleségül vette Ercsey Juliannát, akitől két gyermeke született: Juliska és Laci. Régi tanulótársa, Szilágyi István ösztökélte arra, hogy folytassa az irodalmi tevékenységet, így többek között az ő unszolására jelentkezett a Kisfaludy Társaság 1846-os pályázatára is. Az beküldött mű a Toldi volt. Ekkor lett ünnepelt költő és nyerte Petőfi Sándor barátságát is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A szabadságharcban nemzetőrként vállalt szerepet, majd a belügyminisztériumban kapott állást. A bukás után bujkálni kényszerült, majd visszatért Nagyszalontára. A Kisfaludy Társaság – amelynek 1848 óta volt tagja – 1860-ban igazgatójává választotta, így Pestre költözött családjával. Három évvel korábban, 1857-ben Ferenc József és Erzsébet királyné Magyarországra látogattak, ebből az alkalomból Arany Jánost kérték fel, hogy írjon üdvözlőbeszédet, de betegsége miatt ezt elutasította. Az utókor úgy gondolja, hogy ekkor született meg A walesi bárdok.
Régi betegsége – a hörgőgyulladás – 1878-ban tört ki újra, majd 1882-ben tüdőgyulladást kapott. Állapota fokozatosan romlott, végül 1882. október 22-én elhunyt. Utolsó útjára több ezren kísérték el.
Az előadás tehát szép ívet írt le, a költő születésétől egészen a haláláig követhettük életét, a legfontosabb pontokat megemlítve. Tartalmilag tökéletesen korrekt volt, a gondok inkább az előadás módjában gyökereztek. Czakó Ádám narrációja bőven hagyott kívánnivalót maga után: szövegébe bele-belebotlott, akadozott, de nagyobb probléma volt, hogy ő maga sem tudta eldönteni, hogy Arany barátját Szilágyi Istvánnak vagy Jánosnak hívják. Beszterczey Attiláról azt biztosan nem lehet elmondani, hogy ne élné bele magát a szavalataiba, de A walesi bárdok előadása már igen erősen súrolta a ripacskodás határait.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyál Csaba
Aztán pedig ott volt a vég, ahol a kivetítőn megjelent egy Nagy-Magyarország térkép és elindult a Szózat. Biztos van erre magyarázat, illetve mögöttes tartalom, de ami tény: Vörösmarty és Arany kortársak voltak ugyan, de barátoknak nem igazán nevezhetőek, előbbi gyakran bírálta is utóbbit. Szintén tény, hogy Aranynak volt egy rövid Szózat átirata, amellyel szatirikusan szólt a nemzethez, de ez sem egy erős kapocs.
Gondolhatnánk, hogy a trianoni békediktátumra utalhatott a finálé, de azon kívül, hogy Nagyszalonta is az elcsatolt területek között van, semmi köze nincs sem Arany Jánoshoz, sem Vörösmarty Mihályhoz, hiszen egyikük sem élte meg a tragikus eseményt. A zárás így legalább kérdéses, de mindenképpen indokolatlan és giccses volt.
Összegezve „hallgattuk Arany(t)”, de inkább olyan bronzosan csillogott az összkép. Tartalmilag tökéletes volt a Ladics-házi esték második felvonása, de az előadásmódban van mit javulni a következő alkalomig.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
