Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Adományokat gyűjtenek a Gyulahús Kft. mintaboltjában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. július 04. 17:25
Adományokat gyűjtenek a Gyulahús Kft. mintaboltjában
A cég nem először támogatja a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt
____Eredeti-alap.jpg

Daka Zsolt, dr. Fodor Zsuzsanna és dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Gyűjtőládát helyeztek el a Gyulahús Kft. Béke sugárúti mintaboltjában, ahol a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány javára lehet adományozni július 4-től.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője lapunknak hangsúlyozta, hogy már a tavalyi évben is igyekeztek lehetőségeik szerint támogatni az alapítvány munkáját. Úgy gondolták, hogy idén sem szeretnének kimaradni a helyi összefogásból, így született meg gyűjtődoboz kihelyezésének az ötlete. 

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, az alapítvány kuratóriumának elnöke és dr. Fodor Zsuzsanna kuratóriumi tag is jelen voltak a láda kihelyezésénél.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed kiemelte: nem ez az első olyan alkalom, amikor egy üzletben helyeznek el gyűjtőládát az alapítvány javára. Hozzátette: minden alkalommal nagyon örülnek egy-egy ilyen kezdeményezésnek, hiszen a legkisebb összegek is nagyra nőhetnek idővel, sok jó szándékú ember összefogásának köszönhetően. 

Mint megtudtuk, Gyulán már egy cukrászdában, bevásárlóközpontokban és fagyizóban is kihelyeztek már gyűjtőládát, és mostantól a Gyulahús Kft. Béke sugárút mintaboltjában is elhelyezhetik a felajánlott összegeket az adományozni kívánó helyiek.

GYULAI HÍRLAP • 2017. július 03. 17:25
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)