Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elővételben is válthatók jegyek a Múzeumok Éjszakájára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. június 20. 15:00
Elővételben is válthatók jegyek a Múzeumok Éjszakájára
A Tájvízház, a kolbászmúzeum és a „Máriás” ház is kínál különleges programokat szombaton

Mint korábban megírtuk, június 24-én rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Erről tartott sajtótájékoztatót június 20-án Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Pozsárné Kaczkó Zita, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság irodavezetője, pr-munkatársa, Vincze Ágnes, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat munkatársa és Dinya Imre, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnöke.

Dinya ImreDombi IldikóPozsárné Kackzó Zita és Vincze Ágnes 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– A kiállítóterek életében nagyon fontos program következik a hétvégén, a Múzeumok Éjszakája – mondta Dombi Ildikó. – Az elmúlt évben, az Almásy-kastély megnyitását követően ez volt az az egyik legsikeresebb rendezvény, melyen több mint ezren látogatták meg a kastélyt. Tavaly hatalmas sorok voltak a pénztáraknál, szeretnénk ezen a helyzeten segíteni idén, így elővételben, kedvezményesen is válthatnak jegyet az érdeklődők.

Dinya Imre kiemelte, hogy egyesületük már csaknem nyolc éve vesz részt a Múzeumok Éjszakáján. Habár a város szélén található a kolbászmúzeum, idén is nagy segítséget nyújt a kisvonat, amely a jegyet váltókat ingyen szállítja a kiállítóterek között. A kiállítóhely idén is több érdekességgel várja a látogatókat, többek között bemutatják a Béke sugárút című filmet, amely Stéberl András tragédiáját mutatja be. Az állandó kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők, és természetesen a kolbászkóstolás sem maradhat el.

– Ebben az évben nemcsak a Tájvízház, hanem a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság székházát is megnyitjuk a látogatók előtt – tudtuk meg Pozsárné Kackzó Zitától. – A Tájvízházban Kovács Emil Lajos kiállítása tekinthető meg, a székházban pedig a Bodoki Baráti Kör nyugdíjas, vízügyes tagjai vezetik körbe a vendégeket. Székházunk közintézmény, nem múzeum, de a város egyik legszebb épülete, melynek a belső terei is gyönyörűek. Szeretnénk, ha a látogatók is megismernék mintegy két évszázados történetét.

Vincze Ágnes elmondása szerint, a német nemzetiségi önkormányzat harmadik alkalommal vesz részt a programban azzal a céllal, hogy Németváros legrégebbi épületének – a „Máriás” háznak – a történetét és múltját bemutassák. Igyekeznek minden olyan lehetőséget megragadni, amely a múlt megidézésére és az identitástudat megerősítésére koncentrál. Az este folyamán Szilágyiné Solymosi Mária nemzetiségi képviselő tart előadást a ház történetéről, majd be lehet pillantani a méhészet rejtelmeibe is, és nem maradhat el a szokásos szalonnasütés sem.

 

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)